NB I: Kecskeméti siker Kaposváron

Újra Kecskemét lesz a kiskunsági cross-futam helyszíne

2013. 12. 11.
Megosztás

A december első napján rendezett balassagyarmati Palóc Cross futammal véget ért az erőltetett menet a IV. SuperCross Sorozatban, így a háromhetes folyamatos versenyzés után végre volt egy hétvége pihenési lehetősége az indulóknak.

Az előttünk álló hétvégén, 2013. december 15-én, vasárnap a Formont Csoport Kupával a kiskunságban folytatódik a sorozat, melynek helyszíne a SuperCross korábbi szezonjaitól eltérően ezúttal Kecskemét lesz.

A hazai cyclo-cross életben azért nem ismeretlen helyszín Kecskemét, hiszen a rendező Guriga Bringa Kerekegyháza KE sok éven keresztül rendezett itt versenyt a SuperCross Sorozat megjelenése előtt. Akkor még a Csalánosi Parkerdőben kanyargott a nyomvonal, s bizonyára sokan emlékeznek még a kis tó melletti hármas lépcsőre is. Ott történt, hogy egy versenyző a gyengén meghúzott első gyorszár következtében a tóba gurította első kerekét… Vélhetően ilyen jelenetet azért nem látunk majd idén (és várhatóan a jövőben sem sok rá az esély), de egészen biztosan tartogat majd látványos pillanatokat a Benkó Zoltán Szabadidőközpont környékén kialakított nyomvonal is.

A központban az elmúlt időszakban komoly fejlesztéseket végeztek annak érdekében, hogy minél szélesebb sportolói kör számára tudjanak biztosítani kikapcsolódási lehetőséget. Természetes, hogy ezáltal a cyclo-cross művelőit is szívesen fogadják majd a területen, ahol a 2,8 kilométer hosszú körön egy dupla és egy szimpla akadály, valamint egy felfutás vár majd az indulókra.

- Az idei évben a verseny visszaköltözik Kecskemétre, de ezúttal a város szívében lévő szabadidőpark lesz a helyszín. Itt sokkal jobban láthatóvá válik a nagyközönség számára az esemény, illetve talán több helyi kerékpáros is részt vesz majd az eseményen. Aki még emlékszik az egykori csalánosi erdei futamokra az tudja, hogy ott a szánkózó domb jelentette a legnagyobb kihívást – itt sem lesz ez másként. Egy hasonló dombra kell majd felkapaszkodni illetve arról legurulni. A pálya többi része síknak mondható, aszfaltos és füves részek kombinációjából tevődik majd össze. A SuperCross sorozat többi futamához hasonlóan itt is adottak lesznek a versenyzők kényelmét fokozó szolgáltatások, úgymint fűtött öltöző, bringamosó és a verseny után meleg étel, ital – foglalta össze a legfontosabb információkat a futam főszervezője, Duzmath Csaba.

A IV. SuperCross Sorozat kecskeméti futamáról részletesen a www.hegyibringa.hu honlapon lehet tájékozódni. Ugyanitt adott a lehetőség az előnevezésre is, melynek határideje csütörtök éjfél.

(Forrás: hegyikerékpáros szövetség)