Vasárnap Duna Maraton – előtte jótékonysági rajt az olimpiára

Vasárnap Duna Maraton – előtte jótékonysági rajt az olimpiára

2012. 06. 30.
Megosztás

Tizenharmadik alkalommal rajtol július elsején a Duna Maraton hegyikerékpár-verseny mezőnye, hogy a kerekesek a három kiírásra került táv valamelyikét teljesítve versenyezzenek a Pilis hegyi útjain. A Top Maraton sorozat idei második állomására 7 országból, mintegy másfélezer sportolót várnak a Sportaktív SE szervezői.

A visegrádi rajt – melyet Monspart Sarolta, a Magyar Olimpiai Bizottság szabadidősport-tagozatának elnöke és Félegyházi András, Visegrád polgármestere fog „ellőni”– ezúttal nem csak a versenyzők számára lesz jelentős.

„Az idei verseny különleges színfoltja lesz, hogy a Duna Maraton rajtkapuja alól indul Berta István és családja, Bóta Katalin és Berta Ádám bringával Londonba. Magyar zászlókat visznek magukkal, melyeket az olimpián adnak át a magyar kerekesek tiszteletére. A Londonig vezető, mintegy 2000 kilométeres bringaútjuk során hírét viszik a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak, mely határokon át segít az arra rászoruló gyermekeknek. Az előzetes nevezések szerint közel 1400 indulónk lesz a Duna Maratonon, a gyerekversenyre közel 100 fiatalt várunk. A pálya tökéletes, az időjárás-jelentés szerint melegünk lesz, de felkészültünk, és megerősítjük a frissítő állomásokat sok vízzel és izotóniás itallal” – nyilatkozta Harangvölgyi András főszervező, aki Ausztriából, Németországból, Csehországból, Lengyelországból, Romániából és Szlovákiából is vár versenyzőket.
A Duna Maraton 92, 68 és 32 kilométerre lett kiírva. A rajtra vasárnap reggel 10.00 órakor (hosszú- és középtáv), majd 10.15-kor (rövidtáv) kerül sor a visegrádi Duna-parton. A 14 éven aluliaknak meghirdetett diákkupa-versenyeket 10.30-tól indítják a szervezők.

„A Magyar Olimpiai Bizottság több nyelvre lefordított ajánlólevelével indulunk. A rajtnál kapjuk meg Monspart Saroltától a magyar zászlót, melyet július 24-én adunk át Londonban a Magyar Nagykövetségen, tisztelegve az olimpiára kijutott magyar kerékpárosok: Benkó Barbara, Lovassy Krisztián és Parti András előtt. Az út 7 európai országon keresztül, közel 3 hétig tart. Olyan szolgálatot kerestünk, amelyik az országhatáron átnyúló tevékenységet folytat, így számlát nyitva, felajánlásokat gyűjtve, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálaton keresztül támogatjuk az arra rászorulókat” – mondta Berta István.

Felajánlások tehetők:

Kedvezményezett: Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat
Számlaszám: 16300000-00046016-00006401
Adományozás, 19622158-1-42

Külföldről:
DEUTHU2B
IBAN: HU09163000000004601600006401

(Forrás: MTI)