Világkupa: Heidum Bernadett 13. 1500m-en

Világkupa: Heidum Bernadett 13. 1500m-en

2013. 11. 17.
Megosztás

Heidum Bernadett (a kép bal szélén) szerepelt a legjobban a magyarok közül a rövidpályás gyorskorcsolyázók kolomnai olimpiai kvalifikációs világkupájának szombati napján, amikor is 1500 méteren 13. lett.

A csütörtöki selejtezők után Heidumon kívül még Kónya Zsófia, míg a férfiaknál Knoch Viktor folytathatta szereplését a szombati negyeddöntőben a leghosszabb távon, de ők ebben a szakaszban kiestek.

Egyedül Heidum jutott elődöntőbe, ahonnan a B döntőbe kvalifikálta magát, végül pedig utolsóként ért célba a kisfináléban, így a 13. helyen zárt. A nemzetközi szövetség honlapjának beszámolója szerint Kónya a 21., Knoch a 19. helyen végzett, míg a csütörtökön kiesett magyarok közül Lajtos Szandra 38., Liu Shaolin Sándor 28., Burján Csaba pedig 34. lett.

Szombaton rendezték az orosz városban a legrövidebb, 500 méteres táv végcsatározásait is. Ebben Knoch és Béres Bence a nyolcaddöntőben búcsúzott a 18., illetve a 23. helyet megszerezve. A csütörtöki selejtezőkben elvérzett magyarok közül pedig Liu Shaolin 33., Keszler Andrea 20., Kónya 33., Heidum 38. lett.

Darázs István csapatvezető elégedetten értékelte a magyarok eredményeit, ugyanis a férfiak - saját számításai szerint - 1500-on megszerezték az egyéniben elérhető maximumot, vagyis három kvótához, míg a nők kettőhöz jutottak. Megjegyezte, a nők esetében nem valószínű, hogy 1000 méteren sikerülne kettőről háromra növelni az indulási jogok számát.

Darázs ugyanakkor hozzátette, váltóban van még remény további kvótaszerzésre, ahogy fogalmazott, a nőknek ehhez legalább a hatodik helyen kéne végezniük, míg a férfiaknak a legjobb négy közé kellene jutniuk vasárnap.

Az olimpiai kvóták megszerzése szempontjából a múlt heti, torinói és a mostani vk-n elért eredmények számítanak: 500 és 1000 méteren 32, 1500-on 36, a váltóknál pedig nemenként 8 kvóta vár gazdára.

Egyéniben a két vk-n elért eredmények összesítése után derül majd ki, kik azok, akik beférnek a kvótás helyekre, azaz a legjobb 32-be, illetve a leghosszabb távon az első 36-ba. A korcsolyázók az országuknak szereznek indulási jogot, és ha valamelyik távon három versenyző is kvótás pozícióban zár a két vk összesített eredményei alapján, akkor az adott nemzet egyéniben három embert indíthat a jövő februári szocsi olimpián.

A váltóknál szintén a torinói és a kolomnai futamok eredményeit összesítik majd, és nemenként az első nyolc helyen végzett ország stafétája szerez kvótát a játékokra. A váltók 4+1 tagból állnak, de az egyéniben és csapatban is indulási jogot szerző nemzetek sem indíthatnak többet öt versenyzőnél, ideális esetben tehát nemenként 5, azaz összesen 10 tagú lehet egy-egy Szocsiba utazó rövidpályás válogatott.

Vasárnap az 1000m-es távon és a váltókban avatnak győztest. A magyarok 1000m-en Liu Shaolin Sándor illetve a két váltó elődöntőjében lesznek érdekeltek.

Eredmények:

Férfiak

1500m:
Negyeddöntő:
5 futam: 1.AN Victor (orosz) 2:36.339,...4.KNOCH Viktor 2:36.708
A döntő: 1.CELSKI J.R. (amerikai) 2:18.717, 2.AN Victor (orosz) 2:18.730, 3. FAUCONNET Thibaut (francia) 2:18.861, 4.KNEGT Sjinkie (holland) 2:18.948, 5.CREVELING Chris (amerikai) 2:19.430, 6.LEE Han-Bin (koreai),...19.Knoch Viktor,...28.Liu Shaolin Sándor,...34.Burján Csaba

500m:
Nyolcaddöntő:
3 futam: 1. AN Victor (orosz) 41.796,...3.KNOCH Viktor 42.070
5 futam: 1. PARK Se Yeong (koreai) 41.266,...4.BÉRES Bence 41.678
A döntő: 1. AN Victor (orosz) 40.856, 2. GRIGOREV Vladimir (orosz) 40.936, 3.WU Dajing (kínai) 41.144, 4.JEAN Olivier (kanadai) 41.338,...18.Knoch Viktor,...23.Béres Bence,...33.Liu Shaolin Sándor

Nők:

1500m:
Negyeddöntő:
3 futam: 1. PARK Seung-Hi (koreai) 2:27.734,...4.KÓNYA Zsófia 2:27.964
4 futam: 1. TER MORS Jorien (holland) 2:37.051,...3.HEIDUM Bernadett 2:37.215
Elődöntő:
1 futam: 1. SHIM Suk Hee (koreai) 2:25.942,...4.HEIDUM Bernadett 3:04.539
B döntő: 1.FONTANA Arianna (olasz) 2:31.306, 2.PARK Seung-Hi (koreai) 2:31.452, 3. KIM Alang (koreai) 2:31.564, 4.SCOTT Emily (amerikai) 2:31.698, 5. HEWITT Jessica (kanadai) 2:32.154, 6.HEIDUM Bernadett 2:33.153
A döntő: 1. SHIM Suk Hee (koreai) 2:25.106, 2.MALTAIS Valérie (kanadai) 2:25.190, 3. ZHOU Yang (kínai) 2:25.416, 4.SMITH Jessica (amerikai) 2:26.167, 5. BORODULINA Tatiana (orosz) 2:26.765,
6. SEIDEL Anna (német), 7.CHRISTIE Elise (brit) nem indult a fináléban,...13.Heidum Bernadett,...21.Kónya Zsófia,...38.Lajtos Szandra

500m:
A döntő: 1 . WANG Meng (kínai) 43.110, 2. FAN Kexin (kínai) 43.203, 3. SHIM Suk Hee (koreai) 43.266, 4. GREGG Jessica (kanadai) 43.482,...20.Keszler Andrea,...33.Kónya Zsófia,...38.Heidum Bernadett

(Forrás: MTI)