Visszavágott az olimpiai bronzérmes ausztrál válogatott

Visszavágott az olimpiai bronzérmes ausztrál válogatott

2014. 08. 13.
Megosztás

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női vízilabda-válogatott vereséggel kezdte meg a Hanti-Manszijszkban zajló világkupát, első meccsén három góllal kikapott az ausztrál együttestől.

Merész András együttese - amely múlt csütörtökön barátságos találkozón hét góllal győzte le az ausztrálokat - sokáig hátrányban volt, ám a harmadik negyed hajrájában átvette a vezetést, így 7-6-os előnyről kezdte az utolsó szakaszt. Ezután azonban a magyarok nem tudtak gólt dobni, viszont négyet kaptak, így összességében sima, háromgólos vereséget szenvedtek.

Merész András, a magyar válogatott szövetségi kapitánya:
"Kicsit álmoskás, kicsit fáradt meccs volt. A küzdelemmel semmi baj nem volt, mentek a lányok becsülettel, ráadásul meg tudtuk fordítani két negyed után a harmadik végére az állást. Aztán a negyedik negyedben lényegében agyonvertek minket. Nem számszerűleg, bár 0-4 lett oda, hanem a vízben, és mindezt megtorlatlanul. Egy-két valahogyan eleresztett lövésen kívül szinte semmit sem tudtunk csinálni. Ilyesfajta játékvezetői felfogást eddig csak tévében láttam, van két meccsünk, hogy hozzászokjunk majd. Az ausztrálok megkapták azt a 3-4 fórt, ami kellett a győzelmükhöz, nálunk elmaradt két büntető, például. Nem szabad elhallgatnom, hogy kaptam egy sárga, majd egy piros lapot is, reklamálásért. Igyekszünk összeszedni magunkat a holnapi és a csütörtöki meccsre, és úgy szerepelni, hogy a keresztbejátszás alkalmával jó eredményt érjünk el."

Merész András együttese a vasárnapig tartó tornán az ausztrálok mellett az amerikaiakkal és a dél-afrikaiakkal szerepel azonos csoportban, amelyből mind a négy csapat továbbjut a negyeddöntőbe. Szerdán közép-európai idő szerint 11.30-tól Dél-Afrika lesz a magyarok ellenfele.

Eredmények :
Világkupa, 1. forduló

B csoport:
Magyarország-Ausztrália 7-10 (2-3, 2-2, 3-1, 0-4), Vezette: Jaume Teixido (spanyol), Joao Cardenuto (brazil)
Magyarország: Kasó - Czigány 1, Antal 1, Kisteleki H. 1, Szücs 1, Takács 1, Illés, Keszthelyi 2, Tóth, Bujka, Hevesi, Menczinger, Gangl (kapus)
Ausztrália: Lilian Hedges - Jayde Appel, Hannah Buckling 1, Bronte Colenso, Isobel Bishop, Bronwen Knox 3, Rowie Webster 3, Glencora McGhie, Zoe Arancini, Ashleigh Southern 1, Morgan Baxter 1, Keesja Gofers 1, Kelsey Wakefield (kapus)
Gól/emberelőny: 1/7, illetve 2/5 Ötméteresek: 1/1, illetve 1/1
Egyesült Államok-Dél Afrika 18-1

A csoport:
Spanyolország-Szingapur 34-3
Oroszország-Kína 13-14

(Forrás: waterpolo.hu / MTI)