Zsivótzky-futás több iskolában

Zsivótzky-futás több iskolában

2019. 10. 28.
Megosztás


Az olimpiai bajnok kalapácsvető nevét viselő sikátori olimpiai kör közel egy évtizede minden ősszel megrendezi a Zsivótzky Gyula emlékének tisztelgő versenyét, amelyre a világcsúcsot érő legnagyobb hivatalosan mért dobásának megfelelő távon, 73,76 méteren kerül sor.

Az eddigi Zsivótzky-futások helyszíne kizárólag Sikátor volt, ahol a legkisebbektől a szeniorokig már valamennyi korosztály vállalkozott a táv teljesítésére.

Az egyesület vezetése az idén úgy döntött, hogy szélesebb körben is célszerű kezdeményezni a verseny meghirdetését, ezáltal a kör névadója kiemelkedő pályájának megismertetését, egyben a sport, a futás és az olimpiai eszme további népszerűsítését, ami különösen fontos lehet a fiatalok, az iskolások körében.

A kis faluból az előbbiek jegyében „kilépő” programot első alkalommal három olyan iskola fogadta, amelyeknek a kör tagjain keresztül eddig is voltak kapcsolódásai a sikátori rendezvényekhez.



2019. október 18-án, illetve 21-én a következő intézmények adtak otthont a Zsivótzky-futásnak (felsorolásuk a Sikátortól, a Bakonyaljától mért földrajzi távolság sorrendjében):

- a Veszprémvarsányi Fekete István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola,
- a Szabadhegyi Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium (Győr),
- a Gloriett Sportiskolai Általános Iskola (Budapest, XVIII. kerület).

Az esemény időpontjának megválasztása egyben megemlékezés arról, hogy Zsivótzky Gyula jó fél évszázaddal ezelőtt, 1968. október 17-én érte el legnagyobb olimpiai sikerét Mexikóvárosban, ahol a Rómából és Tokióból már meglévő olimpiai ezüstjei mellé megszerezte a kalapácsvetés aranyérmét. (Az időeltolódás miatt az akkori versenyek a hazai televíziókészülékek előtt követve áthúzódtak a következő napra.) Bajnokunk olimpiai győztes dobása (73,36 cm) alig maradt el az egy hónappal korábban Budapesten elért világcsúcsától, a mostani futás távjától.



A tapasztalatok azt igazolják, hogy jó ötlet volt megosztani az iskolákkal az egyesület egyik „brand”-jét. A három helyszín adottságai eltérőek, de az iskolák vezetése és pedagógusai lelkesen vállalták a versenyek lebonyolítását. Veszprémvarsányban – ahová a sikátori gyerekek is járnak – Némethné Fódi Csilla intézményvezető és Hardi János testnevelő, Győrben Rémi Péter intézményvezető, Molnárné Kovács Márta intézményvezető-helyettes és Tormáné Bedő Zsuzsanna testnevelő egyaránt mindent megtett a rendezvény sikeréért.

Az egyesület képviseletében Veszprémvarsányban Vighné Kemény Teréz, titkár, Győrben Varga János, aki maga is az ottani iskola pedagógusa, vállalt komoly szerepet az előkészítésben, míg Budapesten Printzné Tóth Zsuzsanna Mária „mindenesként mozgósította a felső évfolyamok tanulóit.



A három helyszínen összesen majdnem hétszáz (pontosan 698) tanuló kelt versenyre, ami azt jelenti, hogy „egybeszámítva” jóval ötven kilométer feletti (51,5 km-t) távolságot teljesítettek.

A kijelölt pályákon évfolyamonként zajlottak a küzdelmek, külön a lányoknak és a fiúknak. Az egyes kategóriák első három helyezettje a Magyar Olimpiai Akadémia jóvoltából érmeket kapott, amelyeket Veszprémvarsányban és Győrben Zsivótzkyné Komka Magdolna magasugró olimpikon, az egyesület tagja, Győr Béla, a MOA főtitkára és dr. Printz János Károly, a MOA Tanácsának tagja, az egyesület elnöke adott át a csillogó szemű futóknak.

A Zsivótzky-futás eredményei közé feltétlenül betudható, hogy valamennyi résztvevő számára ismertté tette olimpiai bajnokunk nevét, eredményeit, akinek pályafutásáról a felkészülés és a verseny napjaiban bővebbeket is hallhattak (pl. az egyesület által elkészített „zsebanyag” alapján), a győri iskolában ez alkalomból kiállítás is nyílt, az eredményhirdetés során pedig film pergett.



Mindezek alapján bízhatunk abban, hogy az iskolákban a Zsivótzky-futás újabb sikertörténete kezdődött. Ezt igazolják a bajnokunk gyermekkorának helyszínéről, Kisbérről és környékéről érkező hírek, amelyek szerint – dr. Udvardi Erzsébet, az egyesület alelnöke vezérletével – (a meghirdetés eredeti koncepciójának megfelelően) a kisváros és egyes környező települések (Ászár, Bakonysárkány, Bakonyszombathely) iskoláiban készülnek a versenyek őszi szünetet követő megrendezésére. Így rövidesen ezer fölé emelkedhet a 73,76 méteres távot teljesítő diákok száma.

(A versenyekről bővebb információk az iskolák honlapjain találhatók.)

(PJK)