HÓDOS IMRE

Az alacsony termetű, izmos sportember Debrecenben kezdte és ott is fejezte be sikeres pályafutását. Az olimpiai bajnokságot azonban fôvárosi klub, a Bp. Bástya színeiben nyerte, Helsinkiben. A kötöttfogásban az 57 kilósok között bizonyult legjobbnak. A következô évi világbajnokságon ezüstöt szerzett, Melbourne-ben is indult, negyedik lett. Hatszoros magyar bajnokként volnult vissza edzôsködött, s közben kiemelt nemzetközi bírói minôsítést szerzett.
Több világversenyen működött közre.
1989. április 23-án, 61 éves korában hunyt el.

Az aranyérem története

BERECZKY ATTILA írása

1952. Hódos Imre kötöttfogás, légsúly

Bár Hódos Imre életének és sportpályafutásának jelentős részét, Debrecenben, illetve Hajdú-Bihar megyében töltötte, olimpiai aranyérmét mégis egy fővárosi klub színeiben szerezte. Persze, ebben semmi meglepő nincs, egyszerűen ilyen volt a kor, amelyben élt. Azt ugyanis különösebb történészi véna nélkül is tudhatjuk, hogy 1949-ben nem sok választási lehetősége volt egy 21 éves vidéki birkózónak, ha egy fővárosi nagyegyesület, jelesül a jó nevű Budapesti Bástya „csábította”. Ráadásul a fővárosiak (csak a miheztartás végett), egy katonai behívóval is megspékelték ajánlatukat, így „igazolt” a hajdúnánási születésű fiatalember az állambiztonság egyesületéhez. Persze lehet, ha Hódos Debrecenben marad, nem lesz olimpiai bajnok 1952-ben, sőt el sem jut Helsinkibe. Az mindenestre tény, hogy a finn fővárosban már a jól csengő Budapesti Vörös Lobogó (a Bástya utóda), versenyzőjeként szerepelt, s szerzett aranyérmet, ám az sem meglepő, hogy a siker után a Hajdúságban nagyobb ünneplést csaptak az egyszerű emberek, mint a fővárosban.

Hódos Imre igazi univerzális sportoló volt, ha fél évszázaddal korábban születik, Hajós Alfrédhoz hasonlóan több sportágban is a válogatottságig vihette volna. Tornászként ismerkedett meg a sporttal (alapképzettségének, főként rugalmasságának és hajlékonyságának később hasznát vette a szőnyegen is), de egyik edzője javasolta, hogy nézzen le a birkózók edzésére. Innen pedig már nem volt visszaút, hiszen néhány perc alatt kiderült, hogy egy igazi őstehetséget nyert a sportág. Igaz, a kísértés nagy volt, hiszen az immáron birkózóként készülő ifjúnak komoly csábítást jelentetett a labda, s bizony nem volt elég számára az edzések előtti bemelegítő foci.

Eljárt a Loki focistáinak tréningjeire, s kiderült, hogy ebben a műfajban is képes lehet maradandót alkotni. Hamar bekerült a regionális ifjúsági válogatottba, ám végül a birkózók meggyőzték arról: köztük a helye! Nem bánta meg a döntését, igaz a labda megmaradt örök szerelemnek. Egy augusztus 20-i, bemutató mérkőzés erejéig még a rögbit is kipróbálta (bár edzéseken a kőkemény sportág cseppet sem szalonképes változatát gyakran játszották a birkózók), s remekül szórakozott a Nagyerdei Stadion húszezres közönsége.

Helsinkiben hosszú út vezetett a kötöttfogásúak légsúlyú versenyének megnyeréséig, hiszen hihetetlenül erős mezőny gyűlt össze 57 kilogrammban. Első ellenfele például a két évvel korábbi világbajnok, az egyiptomi Hasszan Mahmud volt. Hódos hatalmas csatában gyűrte le az 1950-es vb legjobbját, majd, mint utóbb kiderült, nem is tudta, hogy ilyen jeles ellenféllel birkózott. Ezek után hiába szurkolt a helsinki csarnok közönsége a finn Kyllönennek, a nagy skalptól vérszemet kapott magyar birkózó újra pontozással nyert. Az északi sorozatot folytatva a norvég Maerli következett, aki még megnehezíteni sem tudta az élete legjobb formájában versenyző magyart. Az egyik nagy favorit, a libanoni Zakaria Cihab sem tudott mit kezdeni Hódossal, az újabb pontozásos siker pedig azt jelentette, hogy a második helynél már nem végezhet rosszabb pozícióban. Sőt, a szovjet Artjom Terjan ellen egy pontozásos vereség is elég volt a dicsőséghez, így Matura Mihály csak egyre kérte tanítványát: ne hagyja magát két vállra fektetni. A cél pedig szentesítette az eszközt, Hódos gyakorlatilag végig futotta a mérkőzést, simán kikapott pontozással, s ezzel olimpiai bajnok lett. Igaz, a hármas körbeverés okozott a szervezőknek is egy kis fejtörést, sokáig azt hitték, hogy a libanoni Cihab (őt egyes források tévesen líbiainak, mások libériainak jelölnek), az aranyérmes. Szerencsére azért a medálok átadására nem került sor, néhány perc múlva kiderült a valós végeredmény, azaz Hódos Imre olimpiai bajnok lett!

A mindig jó kedélyű, nánási fiú ott volt az 1956-os melbourne-i olimpián is, ahol negyedik lett, s közben az ’53-as nápolyi vb-n begyűjtötte az ezüstérmet. Visszavonulása után sem szakadt el sportágától, Debrecenben, és szerte Hajdú-Bihar megyében nevelte a tehetségeket, míg versenybíróként is eljutott több olimpiára, munkásságát a Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) legmagasabb kitüntetésével, az Aranysíppal ismerte el. Két amerikai város, Palm Springs, illetve Banning, valamint a svéd főváros, Stockholm választotta díszpolgárává, Debrecenben pedig egy évvel halála után, 1990-ben róla nevezték el a városi sportcsarnokot. A helyiek által csak „Hódosként” emlegetett arénában nyert kétszer is európai kupát szeretett klubja, a DVSC női kézilabda csapata, s sportrendezvényen eddig több mint kétmillió látogatója volt a létesítménynek.

Mindössze egyetlen hiányérzete maradt a Hódos Imre életpályájában kutakodó újságírónak. Egy emberi és sportértékben egyértelműen példaképnek tekinthető úrról életében megfeledkeztek Debrecenben, amikor a díszpolgári címeket osztották. A mulasztást pótolhatná post humus a cívisváros jelenlegi, minden tekintetben sportbarát vezetése.

Debrecen

VI/6. Díszsírhely