Magay Dániel
| Sportág | vívás |
| Születési idő | 1932-04-06 |
| Születési hely | Szeged |
| Olimpia | Helyezés | Sportág | Versenyszám | Egyesület |
|---|---|---|---|---|
| 1956 | 1 | vívás | kard csapat | Bp. Törekvés |
Magay Dániel olimpiai bajnok kardvívó Szegeden nôtt fel, ott kezdett vívni. Érettségi vizsgája után költözött a fôvárosba, s a válogatott fiatalítása során került a legjobbak közé. A három legendás muskétás, Gerevich, Kárpáti és Kovács mellett tagja volt az 1954-ben világbajnokságot nyert csapatnak. Ennek köszönhette, hogy miután „osztályidegenként” többször elutasították, végre felvették az egyetemre, ha nem is a vegyészmérnöki karra, hanem gyógyszerész hallgatónak.
Melbourne-ben is vívott a gyôztes csapatban, majd részt vett a Sports Illustrated magazin által szervezett amerikai túrán. A híres Berkeley egyetemen végre vegyészdiplomát szerezhetett. Közben a kardot is forgatta. Háromszor nyert amerikai bajnokságot. A polgári életben sikeres pályafutást vallhat magáénak. A nemzetközileg elismert, tekintélyes Raychem konszern igazgatójaként vonult nyugalomba. San Francisco közelében él. A rendszerváltás óta csaknem minden esztendôben hazalátogatott. A melbournei olimpiai ötven éves jubileumára is tervezte utazását a magyar érmesekkel, de felesége betegsége miatt végül lemondta a kiránduláson való részvételét.
Az aranyérem története
Lantos Gábor írása
1956. kard csapat
Tiszta szerencse, hogy a magyar kardcsapat egyik rangidős tagja, Kovács Pál aludt a Lengyelország elleni finálé előtt Melbourne-ben, így csak az együttes egyik edzője vette fel a szüntelenül csengő telefont a messzi Ausztráliában. A vonal másik végén, a magyar fővárosból Pali bácsi (a fiatal csapattagoknak, Magay Dánielnek, Keresztes Attilának és Hámori Jenőnek már akkor is bácsi!), felesége jelentkezett a forrongó Budapestről kedvező hírrel: mindenki él, egészséges és jól van. Kovács Pál - ébredése után - elégedett fejbólintással nyugtázta a hírt, nem is izgatta fel magát túlságosan, majd vezetésével a magyar kardcsapat játszi könnyedséggel verte Lengyelországot 9:4-re, s lett olimpiai bajnok.
Akkor ez természetes dolognak számított. (Az már nem annyira, hogy a nagy rivális, olasz válogatott ezúttal nem jutott be a döntőbe.) A magyar kardcsapat az 1928-as olimpia óta őrizte elsőségét ebben a számban, mi több, az ausztráliai gárda tagja, Gerevich Aladár már 1932-ben a dobogó legmagasabb fokáról integethetett Los Angelesben, a kardcsapat döntőjét követően. Kovács Pál 1936-ban, Berlinben csatlakozott a nyerő emberekhez, Kárpáti Rudolf pedig Londonban, 1948-ban kezdte meg az aranyérmek halmozását. A három rutinos muskétás mellett Melbourne-ben három fiatal, Hámori Jenő, Keresztes Attila és Magay Dániel alkotta az együttest, s az 1956-os sikert érdemes az ő szemüvegükön keresztül vizsgálni.
A három "egyszeres" bajnok közvetlenül az olimpia befejezése után úgy döntött, hogy nem tér vissza Magyarországra, míg az öregek nem választottak új hazát maguknak.
"Nagy elhatározás volt a részünkről, hogy a hazatérés helyett új országot választunk magunknak" - mondta a Petőfi Rádió „Egy évszázad olimpiai aranyérmesei” című sorozatában a ma is New Orleansban élő Hámori Jenő. "A lengyelek elleni finálét követően leültünk megbeszélni a továbbiakat" – folytatta Hámori. "Otthonról igencsak zavaros hírek érkeztek, meg aztán az újságok is tele voltak a budapesti forradalom képeivel, úgyhogy azonnal döntenünk kellett. A három öreg kijelentette, hogy mindenképpen hazatérnek, mi pedig Amerikát választottuk. A magam nevében azt tudom mondani, hogy nem bántam meg a döntést, még akkor sem, ha azokban az években a nevünket sem lehetett kiejteni odahaza, hiszen disszidensek voltunk. Az Újvilágban sem szakadtam el szeretett sportágamtól, kétszer nyertem meg az Egyesült Államok bajnokságát, sőt, az 1964-es tokiói olimpiára is eljutottam az amerikai csapat tagjaként. Emlékszem, mekkora örömmel üdvözöltem akkor a magyarokat, akik kissé furcsán néztek rám, hogy a csillagos-sávos melegítő feszül rajtam. Ma sem tudok mást mondani, mint akkor: nekem ezt a döntést kellett meghoznom. Szerencsére ma már szabadon utazhatok haza Magyarországra, s lehetőségeimhez képest ezt mindig meg is teszem" - fejezte be az emlékezést Hámori Jenő.
"A mai napig előttem van szinte valamennyi mérkőzésem, amit pályafutásom alatt vívtam, de a melbourne-i olimpiáról semmit sem tudok felidézni" – ezt már a szintén Amerikában élő Magay Dániel mondta nekem, amikor floridai otthonában felhívtam telefonon. "Annyira átláthatatlan volt akkor a helyzet, hogy alig tudtunk a mérkőzésekre figyelni, mindenkinek csak az járt a fejében, hogy mi történhetett Budapesten, mi lehet a családtagjainkkal? A Szent Hilda sportcsarnokba nagyon sokan jöttek el a kint élő magyarok közül, sokan nem is tudták, mi az a vívás, csupán a magyar himnuszt szerették volna újra hallani, s ezt kétszer meg is tehették, hiszen a csapat mellett Kárpáti Rudolf nyerte meg az egyéni olimpiai bajnokságot. Amikor a dobogó tetejére a csapat tagjaival felállhattam, még nem gondoltam arra, hogy nem térek haza. Minderről csupán a döntőt követő este kezdtünk el beszélgetni. Aztán jött Amerika, ahol nem fogadtak bennünket kitörő örömmel, elvégre a helyi vívók tudták, hogy a magyarok azonnal helyet kapnak majd az amerikai válogatottban. Így is történt, én például háromszor nyertem meg az ország bajnokságát, de 1964-ben, Tokióban már nem lehettem ott. Pedig a fő olimpiai válogatóverseny az én győzelmemet hozta, de a további kvalifikációs viadalokon nem indultam el, így nem gyűjtöttem annyi pontot, amivel eljuthattam volna Japánba. Ennek ellenére az amerikai vívás sokat köszönhet nekünk, meggyőződésem, hogy lendületet adtunk az itteni vívósportnak" - fejezte be Magay Dániel.
Öt évvel ezelőtt ismertem Keresztes Attila telefonszámát is. Amikor felvette a telefont, csak annyit értettem, hogy nem tud beszélni, nem tud nyilatkozni. Akkor már megtámadta őt a súlyos betegség, amit az olimpiai bajnok nem tudott legyőzni. Arra azonban még maradt ereje, hogy hazatérjen szülőföldjére, 2002-ben, Magyarországon hunyt el, sírja a budapesti Farkasréti temetőben található meg. S ugyancsak az égi pástokon vív már a Gerevich-Kovács-Kárpáti trió is.
Gerevich Aladár hét, Kárpáti Rudolf és Kovács Pál pedig összesen hat aranyérmet nyert pályafutása során, míg Keresztes Attila, Hámori Jenő és
Magay Dániel egyet-egyet. A hat nagyszerű sportolót azonban egyvalami mindig is összeköti majd: az 1956-os melbourne-i kardcsapat-győzelem.


