A Krassó-Szörény megyei Facsádon született 1898. augusztus 2-án. 1916-ban a fiumei magyar királyi Tengerészeti Aka-démián végzett, aztán folyamőr és sporttanár lett. Az első világháborúban a Császári és Királyi Haditengerészet zászlóvivőjeként vett részt. A háború után, 1919-től folyamőrtisztként a Magyar Atlétika Club (MAC) vívója lett. Két fegyvernemben – kard és tőr – csillogtatta tudását. Első bajnoki címét az MAC színeiben szerezte 1932-ben a kardvívás csapatbajnokságán. Még ebben az évben Los Angelesben a minden idôk legjobb kardvívó csapatának itélt - Piller, Petschauer, Kabos, Gerevich, Glykais, Nagy Ernô összeállítású - együttes nyerte meg az olimpiai bajnokságot. Nem akárhogy, csodálatos vívással a magyar válogatott sorra verte ellenfeleit. Dániát 11–1-re, Mexikót 14–2-re, az Egyesült Államokat 13–3-ra, Olaszországot 9–2-re, Lengyelországot 9–1-re. 1932-ben részt vett a budapesti Európa-bajnokságon, s itt kard egyéniben az igen előkelő 6. helyet szerezte meg (ezúttal a csapatversenyen nem volt tagja a válogatottnak). A magyar bajnokságban hatszoros bajnok: 1933-ban kard egyéniben, 1931-ben, 1932-ben, 1933-ban, 1934-ben, 1936-ban kardcsapatbajnokságon; 1934-ben a tőrvívás csapatbajnokságán is a dobogó legmagasabb fokára állhatott. 1934-ben kard egyéniben szerzett még egy bronzérmet.
1938-ban visszavonult az aktív sportolásból, és az MAC vívószakosztályának vezetője lett. Tagja volt a Magyar Vívószövetség válogatóbizottságának.
1977. december 8-án nyolcvanadik évében hunyt el. . Az Új köztemetőben alussza örök álmát
Az aranyérem története
Borsik Richárd írása
1932. kardcsapat
Az Atlanti-óceán összeszedte magát. Méltóságteljes hullámokat húzott elő a mélyből, hogy illő módon fogadhassa a Southamptonból kifutó óceánjárót, az Empress of Britain-t. Pedig nem is tudhatta, hogy az utasok között ott vannak minden idők legjobb kardcsapatának tagjai, akiknek tulajdonképpen felesleges volt hetekig utazniuk hajón és vonaton, hiszen pár forrófejű olasztól eltekintve minden, a vívást testközelből vagy újságolvasásnyi távolból ismerő ember tudta, hogy előre oda lehet nekik adni az 1932-es olimpia aranyérmét.
Persze a hat magyar pengeművész legifjabbika, a 22 esztendős bankhivatalnok, bizonyos Gerevich Aladár alighanem hálát rebegett a sorsnak, hiszen a fél Európán, az Atlanti-óceánon, Kanadán és az Egyesült Államokon át tartó hosszú úton ismerte meg későbbi nejét, az olimpiai bronzérmes tőröző Bogáthy Ernát. Mialatt az ifjú vívócsillag a legendás Santelli mestertől tanultakat rövid időre félre téve udvarolt, egy másik zseni, Jekelfalussy Piller György már azon morfondírozott, hogy miként jár majd túl az ellenfelei eszén. A vérbeli virtuóz, Petschauer Attila bezzeg nem foglalkozott ilyen dolgokkal, ő vidáman szórakoztatta útitársait, köztük a gárda balkezes ászát, Kabos Endrét, a görög felmenőkkel rendelkező Glykais Gyulát és a csapat aranytartalékát, Nagy Ernő folyamőrkapitányt.
A gazdasági világválság közepette Los Angelesbe elvergődött maroknyi, 47 tagú magyar küldöttség elámult az olimpiai lázban égő, grandiózus világon. A férfiak beköltöztek az ötkarikás történelem első olimpiai falujába, rácsodálkoztak a piros-fehér csíkos házacskákban lakó, a világ minden tájáról érkezett sporttársaikra, élvezték (napi 2 dollárért), a saját szakácsot és tolmácsot, a naponta áthúzott ágyat, közben pedig sajnálták a női csapattagokat, akiknek szállodában kellett lakniuk, és így kimaradtak a falu tarka nyüzsgéséből. Piller György el volt ragadtatva az ötkarikás eszmét szerinte maradéktalanul szolgáló olimpiai falutól, de alapos megfigyelő lévén azonnal feltűnt neki, hogy „a versenyzők létszáma nem haladta meg az amszterdami olimpiáét, de talán ez még használt is a versenyeknek, mert csak azok voltak együtt, akik minden tekintetben elérték a nemzetközi színvonalat”.
A vívóversenyeket a hangzatos nevű „Állami Fegyvertár” üvegtetős épületében rendezték. A kardcsapat Dániát és Mexikót percek alatt pengeélre „tűzte” az előcsatározások alkalmával, és 15-1, valamint 14-2-es győzelemmel jutott a fináléba. Ott folytatódott a magyar vívóiskola, az elképesztő technikai fölényben lévő gárda 13-3-ra verte a lelkes szurkolósereg által biztatott USA kardozóit. Az olaszok elleni presztízsmeccsen a kitűnő vívókból álló talján válogatott az első asszót követően egyszerre kétszer is vezetett – először és utoljára. Ezután minden idők egyik legnagyobb olasz veresége következett, 9-2-es magyar vezetésnél Itália vérmes fegyverforgatói megtörve adták fel az egyenlőtlen küzdelmet. Az utolsó, lengyelek ellen 15-1-re megnyert összecsapás közben a Nemzeti Sport szerkesztőségében már kopogták a billentyűk, hogy a Piller, Kabos, Petschauer, Gerevich, Glykais, Nagy Ernő alkotta hatosfogat aranyérmet nyert. A kardcsapataink által szerzett olimpiai aranyérmek közül ez a diadal, erőlködés nélkül, szépségben fogant. Persze, hogy is lett volna másképp, a magyar kardozók mindegyike klasszishoz méltóan vívott.
Az első az egyenlők között Jekelfalussy Piller György volt. A fess katonatiszt a tőle megszokott taktikus, kiszámíthatatlan stílust hozta. Ellenfelei leginkább a saját kardjukba dőltek volna, mikor soros győzelméhez asszisztáltak. Piller alaposan feltérképezte őket, és kész haditervvel készült az asszóra. A csapatverseny során tucatszor lépett pástra, és ugyanennyiszer győzött, bizonyítva, hogy nem véletlenül lett ő Los Angeles egyéni bajnoka is.
Petschauer Attila a magyar sport- és közélet egyik kedvence volt. A könnyed, vérbő vívásáról és bohém természetéről ismert, tragikus sorsú sportember az 1928-as olimpián nyújtott legendás teljesítménye után Los Angelesben is alaposan megvagdosta ellenfeleit. Tizenkét fellépéséből tízszer győzött, majd az olimpia után a kardot tollra cserélve az Est újságírója lett, hogy élete fonalát 1943-ben értelmetlenül és máig sem teljesen tisztázott módon elszaggassák a Don-kanyarban.
Kabos Endre - csapattársaihoz hasonlóan - bátran pályázhat a „legnagyobb kardozó” címre, kifinomult technikája tizenhat asszóból csupán egyben hagyta cserben. Kabos aztán ’36-ban, Berlinben egyéni bajnok is lett, de Petschauerhez hasonlóan ő sem élte meg a II. világháború végét, a Margit-híd felrobbantásakor életét vesztette.
Gerevich Aladár 22 évesen, Petschauer szerint még „tankötelesként” debütált első, és élete szempontjából sorsdöntőnek bizonyuló olimpiáján, ahol már ekkor kitűnt kombinatív, elképesztő sebességű vívásával. Sok vetélytárs még akkor sem jött rá, hogy a pillanat törtrésze alatt miféle kacifántos parád-parádé után jött a gyilkos riposzt, amikor a Gerevich fiú már a rá jellemző szerénységgel nyújtotta a kezét a győztes találat után. Az ellenfelek által mókusfürgeségűnek titulált Ali tizenhat csörtéjéből tizennégyet megnyerve begyűjtötte első olimpiai aranyát, és megismerte feleségét. Olimpiai bajnokságból később született még hat, feleségből maradt az az egy. Bogáthy Erna Ali bácsit és a magyar vívósportot megajándékozta Gerevich Pállal és Györggyel.
A négy villogó kardművész mellett a Los Angeles-i sikerből derekasan kivette a részét Glykais Gyula, aki 12-10-es mérleggel járult hozzá önmaga második olimpiai csapatbajnoksághoz, és Nagy Ernő, aki nyolcszor fogott fegyvert, és hatszor győzött is.
A nevek és a számok azt mutatják, amit a korabeli fényképek: az 1932-es olimpia bajnokcsapata magabiztosan pózol a fotósok előtt, közöttük és a többi válogatott között pedig akkora volt a különbség, mint 1932 és 2005 között.
Rákoskeresztúr
114/I-1-19/20
Facebook
Instagram
YouTube
TikTok
LinkedIn
