Abonyban született. Sportpályafutása a középiskolában kezdődött, ahol 2-3 évet kosárlabdázott. A csapat Budapest 3. helyezett volt, de ő komolyabb meccseken csak a kispadon foglalt helyet. Lejárt esténként a tornaterembe is focizni a haverokkal. Érettségi után abbahagyta a sportot és a Csepel Vas- és Fémművekben kezdett el dolgozni.

A mozgás viszont egy idő után hiányozni kezdett. Megismerkedett a bérelszámoláson dolgozó 800-as futónőnóvel, Töreki Gizellával, akit 1967 januárjában (20 évesen) lekísért a Csepel SC-be az edzésére. Nemcsak a nő volt a dologban, de szeretett volna ő is hobbi szinten futni. Kincses Lajos edzőnél jelentkezett és január 5-én már ment is a Barna nénihez a szertárba felvenni az első szerelését.


Jobbról a negyedik 465-ös rajtszámmal, nem sokkal a rajt után

“Az 1972-es olimpiai felkészülés során a központi irányítás miatt a szövetség részére külön edzésnaplót kellett vezetnünk. Az akkori szövetségnek az volt az elmélete, hogy egy maratonfutónak nagyon sokat kell futnia és pont. Ennek az lett a vége, hogy egyszerűen túl lettem hajtva. Egész évben úgy éreztem, hogy nem mentek a lábaim. Erőltették a sok rendkívül hosszú futást. Volt olyan időszak, hogy 15 km-t futottunk reggel, délután meg 25-30 km-t. Csak nyomatni, nyomatni... Sosem tudtam kipihenni magam, mindig fáradt voltam, és úgy érzem, ez az Olimpia végül erre ment rá. Persze voltak más gondok is.
Szeptember 5-én hajnalban palesztin terroristák bejutottak az olimpia faluba és túszul ejtettek izraeli birkózókat. A túszdráma miatt – többek közt – a maraton rajtját is egy nappal eltolták. Ez egy kicsit megzavart. Nem mertem pihenni. Két nappal a futam előtt még kimentem edzeni a pályára 20x300-at. Csak úgy lendületesen 47-esekre csináltam, de nem esett igazán jól.
Szeptember 10-én 15 órakor 76-an rajtoltunk el a stadionban. Közvetlen a rajt után a 3. helyen futottam, majd kb. a 15. helyre álltam be, de szinte együtt volt a mezőny.

8 km után erős hascsikarás jött rám. Mások simán leguggoltak a pálya szélén, és néhány másodperc alatt elvégezték a dolgukat, de én szégyenlős voltam, és kerestem a megfelelő helyet, ahol elbújhatok. 10 km körül egy parkon futottunk át. Kb. 40 méterre a pályától találtam egy elhagyatott bokrot. Olyan szűk, vacak nadrágot adtak, hogy alig tudtam lehúzni.
Végül mire visszaértem a pályára, már a teljes mezőny elment mellettem. 50 méterre futott előttem az utolsó srác, illetve az utolsó előtti. Elkezdtem pánikolni, hogy vége mindennek, és elkezdtem rohanni. A végére fel tudtam futni a középmezőnybe. Persze sok leszakadó és fejreálló is volt. Végül 33. lettem (2:25:17). Az eddigi legjobb időmmel az első 10-ben lehettem volna, de ez már csak elmélet.
A frissítéssel is probléma volt. Nem mertem frissíteni, sajnos ennek fontosságáról akkor még nem nagyon beszélt nekünk senki, pedig nagy szükség lett volna rá abban a hőségben. Mindegy, tapasztalatszerzésnek jó volt. Csalódottan jöttem haza."


A moszkvai olimpián volt a 43. maratonija.

A játékosbejáró folyosón a nagy melegben kellett a rajt előtt várakozniuk. 17:15-kor, 26-28 fokban lötték el a futamot.

"A lendületes kezdést követően 2 km után lassult az iram. Együtt volt az egész mezőny. 5 km-nél indultunk el és a 10 km-es részidő 31:37 volt. Ezután megint lassultunk, de valaki – csak rövid időre is – mindig elkezdte lökni. 25 fős élboly alakult ki. Cierpinski a boly végén futott. A forduló után szokás szerint jött a robbantás. 23-ig bírtam, aztán leszakadtam. A 20. hely körül voltam. Egy ausztrál srác utolért és fokozatosan mentünk fel az élbolyra.

30 km (1:34:10) után erős ellenszél volt. A lábaim kezdtek zsibbadni. Itt már tudtam, hogy fuccs a nagy reményeknek. 35 után egyre jobban zsibbadtam, a kézfejem is. Ez már a vég! Fukuokában is ilyet éreztem, amikor elfutottam magam. 40 km után próbáltam hajrázni. Tartottam a helyem, sok reményem nem volt a jobb helyezésre. 12. lettem 2:15:17-tel."

1984 novemberében a MASZ évzáró gyűlésén, majd decemberben, a Csepel SC szokásos évzáró bankettjén örökös csepeli bajnokként búcsúztatták el hivatalosan. 

1985-ben elvégzett egy sportmasszőri tanfolyamot. A csepeli fiatal atlétákat, a kosarasokat és a kerékpárosokat is gyúrta, a csapatokat a belföldi és külföldi versenyekre is elkísérte. Szabadidejében viszont végig hódolt örök szenvedélyének, a futásnak. Folyamatosan készült a versenyekre, az evezős válogatottat is négy éven keresztül, egészen Szöulig masszírozta.