824 nap
Hírek
A győri EYOF és Pjongcsang is napirendre került a sportújságírók kongresszusán

2017. 05. 16., 15:43

A győri EYOF és Pjongcsang is napirendre került a sportújságírók kongresszusán

A júliusi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak (EYOF) otthont adó Győrben tartotta a Magyar Sportújságírók Szövetsége május 15-én és 16-án az idei kétnapos Sportújságíró-kongresszust. A sűrű és egyben tartalmas program során a résztvevők megismerkedhettek a kisalföldi város sportéletével, legújabb sportlétesítményeivel, ugyanakkor némi ízelítőt kaptak a helyi gasztronómia remekeiből is. Az első napon Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is köszöntötte a résztvevőket, beszédében partnerséget ígért.
A MOB figyelmének középpontjában maradt az utánpótlás ügye - interjú Fábián Lászlóval

2017. 05. 16., 11:59

A MOB figyelmének középpontjában maradt az utánpótlás ügye - interjú Fábián Lászlóval

Noha a magyar sport év eleji átrendeződésével megváltozott a MOB feladata is, Fábián László főtitkár – az utanpotlassport.hu által készített, nso.hu-n megjelent interjúban – azt erősíti meg, hogy az utánpótlás-nevelés ügye, elsősorban szakmai kontroll formájában, változatlanul a középpontban áll.
Párizsban járt a NOB szemlebizottsága

2017. 05. 16., 10:47

Párizsban járt a NOB szemlebizottsága

A párizsi szervezőbizottság csak a 2024-es rendezés esetén tudja garantálni, hogy az eredetileg tervezett helyszínen épül meg az olimpiai falu – tudatták a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szemlebizottságával a francia szervezők.
A NOB 2032-ig aláírt az Omegával

2017. 05. 16., 08:34

A NOB 2032-ig aláírt az Omegával


Kulcsár Krisztián: „Partnerséget ajánlok nektek, a sajtó képviselőinek is!”

2017. 05. 15., 15:36

Kulcsár Krisztián: „Partnerséget ajánlok nektek, a sajtó képviselőinek is!”


Hetvenöt esztendős Schmitt Pál

2017. 05. 13., 06:00

Hetvenöt esztendős Schmitt Pál


Születésnapos bajnokokat ünnepelt a MOB és az Olimpiai Bajnokok Klubja

2017. 05. 12., 17:35

Születésnapos bajnokokat ünnepelt a MOB és az Olimpiai Bajnokok Klubja


A MOB-tag Csisztu Zsuzsát beválasztották a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség vezetőségébe

2017. 05. 12., 09:57

A MOB-tag Csisztu Zsuzsát beválasztották a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség vezetőségébe


2017. 05. 11., 16:37

Újabb négyéves ciklusban támogatja a COOP a Magyar Olimpiai Csapatot


2017. 05. 11., 14:02

Az olimpiai bajnok Pézsa Tibort is díjazták a Magyar Sport Napja alkalmából

Előző
1 ... 85 86
87
88 89 ... 409
Következő
Kapcsolat Partnereink