A magyar atlétanők közül egyedül Márton Anita lehet képes arra, hogy Rióban pontszerző helyet szerezzen meg, de csodával határos módon még egy bronzérmet is elhalászhat az ellenfelei elől. A Szegeden élő, de békéscsabai színekben versenyző súlylökő versenyzői pályafutása messze legeredményesebb évét zárta 2015-ben: a fedett pályás Európa-bajnokságon országos csúccsal lett aranyérmes, majd az év rangadóján, a pekingi világbajnokságon ismét a legjobb magyar eredményt túlszárnyalva végzett a dobogó közeli negyedik helyen. Arra pedig különösen is büszke lehet, hogy „tető alatt” megrendezett kontinensbajnokságon utoljára 1985-ben, azaz harminc évvel Anita prágai sikere előtt született magyar győzelem.

Valószínűleg soha életemben nem felejtem el azt az írást, amelyet egy honfitárs kollégám jegyzett a 2014-es labdarúgó-világbajnokság idején. A hozzám hasonlóan kiküldött tudósító egyszer csak azt jelentette Brazíliából, hogy nem csodálkozik, amiért a házigazdák válogatottja szenved, hiszen a vendéglátó országban még egyetlen gyereket sem látott futballozni, a braziloknak a labdarúgás iránti olthatatlan szenvedélye nem más, mint internacionális kitaláció, orbitális humbug. Hegyi Iván, Sport 2015 évkönyvben megjelent írása következik...