Kiszámíthatatlan cselgép, a pályán bárhol jól helytálló technikás csatár, fegyelmezett, az edzői utasításokat betartó, kiemelkedő hozzáállású játékos. Na persze a magyar futball fénykorában százszámra akadtak olyanok, akikre az előbbi állítások igazak, úgyhogy tisztázzuk is gyorsan, hogy esetünkben mégis kiről van szó. Nos, az 1935. szeptember 15-én Budapesten világra jött Pál Tiborról, vagy ahogyan futballberkekben ismerik, Pál II. Tiborról.

Pál 11 évesen, a Csillaghegyi MTE-ben kezdte elsajátítani a labdarúgás fortélyait, hogy aztán felnőttként megforduljon négy különböző csapatban is, mielőtt első alkalommal igazán megtalálja számításait a Csepel SC színeiben. Az akkor 24 esztendős támadó 1959-ben oroszlánrészt vállalt az azúrkék-meggypiros szerelésben játszó csepeli alakulat harmadik és mindmáig utolsó magyar bajnoki címének megszerzéséből.

Olyannyira jól teljesített, hogy játékával felhívta magára a magyar felnőttválogatott szövetségi kapitányának figyelmét is. Baróti Lajos 1959-ben, a jugoszlávok ellen 4-0-ra megnyert barátságos meccsen szavazott bizalmat Pálnak, aki az addigra már két gólt berámoló Tichy Lajos helyén lépett pályára a 75. percben és, ha már ott volt, élt is a lehetőséggel, ő is betalált.

Az álomszerű debütálás pedig meghozta a gyümölcsét, Pál II. Tibor ugyanis bekerült az 1960-as római ötkarikás játékokra utazó válogatott keretébe. Az olimpiai csapatban hemzsegtek a nagyobbnál nagyobb ászok. A teljesség igénye nélkül ott volt a magyar futball azóta is egyetlen aranylabdása, Albert Flórián – aki szintén szeptember 15-én született, ma lenne 79 esztendős –, Göröcs János „Titi”, Novák Dezső, Dalnoki Jenő vagy éppen Várhidi Pál. Ennek a félelmetes nevekből álló csapatnak pedig ki kellett köszörülnie a csorbát, amit a szovjetek elleni, csúfos Európa-bajnoki selejtezős kudarc ejtett a magyar futball hírnevén. Az első, televízió által teljes egészében sugárzott nyári olimpián Alberték mindezt az egész világ szeme láttára tehették.

Volentik Béla vezetőedző futballistái pedig tették is a dolgukat, hiszen az olimpiai csapat a csoportjából India, Peru és Franciaország előtt százszázalékos mérleggel végezve jutott a legjobb négy közé. Pál II. Tibor a peruiak és a franciák legyőzése –, de talán a lesöprése, földbe döngölése kifejezések helytállóbbak a 6-2-es és a 7-0-ás sikerek után – alkalmával is a pályán volt. A csapat egyetlen római vereségénél Pál nem jutott szóhoz, így a kispadról nézte végig, ahogy Alberték vereséget szenvednek a dánoktól. Öröm az ürömben, hogy a magyar olimpiai labdarúgó-válogatott így sem tért haza érem nélkül, hiszen az utolsó, bronzéremért játszott találkozón Orosz és Dunai góljaival legyőzte Olaszországot, egyszersmind helyére billentette a magyar futball igencsak megtépázott lelki egyensúlyát.

Ezt követően Tibor még egyszer, 1964-ben ölthette magára a címeres mezt, a klubfutballban viszont az olimpia után vártak rá a nagyobb sikerek.

Minderre a XIII. kerületben került sor, miután 1961-ben Csepelről a Vasasba igazolt. Pál II. Tibor 1967-ig tartozott az angyalföldi klub kötelékébe, ez idő alatt egymást érték a sikerek. A három magyar bajnoki címet, a két Közép-európai Kupa-győzelmet és egy döntőt, valamint egy Bajnokcsapatok Európa Kupája negyeddöntőt hozó időszakot azóta is emlegetik Angyalföldön. Felejthetetlen pillanatok, Európa-szerte irigyelt eredmények! Mégis, ahhoz, hogy a legemlékezetesebb sikert felelevenítsük, át kell kelnünk az Atlanti-óceánon.

1967-ben a Vasas meghívást kapott a dél-amerikai futball slágereseményére, a Hexagonal Tornára. A Chilében rendezett bajnokságra ezúttal is a latin-amerikai labdarúgás csúcsegyüttesei voltak hivatalosak, illetve eredetileg a milánói sztárcsapat, az Inter. A kék-fekete olaszok azonban az utolsó pillanatban visszaléptek a szerepléstől, sűrű bajnoki menetrendjükre hivatkozva, a szervezők ezután keresték fel a Vasast. A kérdésre, hogy vállalják-e, rögtön jött XIII. kerületiek által jól ismert válasz; „Gyerünk, gyerünk Angyalföld!”. Csordás Lajos edző csapata pedig remekelt, elkápráztatta a világot, végül pedig mások mellett a kor legnagyobb futballgéniuszát, Pelét soraiban tudó, a torna bombabiztos esélyesének számító Santost is maga mögé utasítva megnyerte a minibajnokságot. Az együttes húzóemberei Mészöly Kálmán és Farkas János voltak, de Pál II. Tibor sem maradt adós a jó futballal, gólt szerzett a két chilei csapat, a Colo-Colo, az Universidad Católica, valamint a brazil Santos ellen is.

A nemzetközi sportsajtót felrázó siker után nem sokkal Tibor távozott a Vasasból és a józsefvárosi Egyetértésben fejezte be pályafutását.

Pál II. Tibor, Csepel Örökség-díjasa kedden ünnepli 85. születésnapját. Jó egészséget kívánunk neki!

(MOB-összeállítás; Kép: MTI)