A MOB Fair Play Bizottsága a 2011. évi Magyar Fair Play díjak ünnepélyes átadását 2012. március 20-án tartotta a Művészetek Palotája Kék termében.
Az ünnepélyes díjátadón megjelent Dr. Magyar Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, Molnár Zoltán, a MOB főtitkára, Jorge Castro, a Mexikói Olimpiai Bizottság alelnöke, Jonathan Knott brit nagykövet, és Litavecz Anna, a sportállamtitkárság főosztályvezetője.
Kemény Ferenc, a Magyar Vízilabda Szövetség utánpótlás-igazgatója és – posztumusz – a tavaly októberben elhunyt Schulek Ágoston, a Magyar Atlétikai Szövetség korábbi elnöke, az Európai Atlétikai Szövetség volt alelnöke kapott kedden fair play díjat életmű kategóriában a Magyar Olimpiai Bizottság fair play bizottságának díjátadó ünnepségén.
Utóbbi díját Schulek Ágostonfelesége, Edit asszony illetve fia, Csaba és lánya, Rita vette át Kamuti Jenőtől, a MOB fair play bizottságának elnökétől a Művészetek Palotájában rendezett gálán.
Ugyancsak életmű kategóriában diplomát vehetett át Szondy István olimpiai és világbajnok öttusázó, Gadányi Károly, a Vas Megyei Labdarúgó-szövetség elnöke, a 90 esztendős Rudas Ferenc, a Ferencváros korábbi 23-szoros válogatott futballistája, Erdélyi Béla, a Spartacus Vitorlás Egylet vezetőedzője, valamint Szendrei Istvánné gyógytestnevelő.
„Manapság nem győzzük hangsúlyozni, mennyire fontos az életben is a fair play – mondta az eseményen Kamuti Jenő, aki a Nemzetközi Fair Play Bizottságnak is az elnöke.
– Mi magyarok mindig is fontosnak tartottuk a tisztességes versenyzést, úgy gondolom, a mostani díjazottak példaképül állíthatóak a magyar és a nemzetközi sportélet szereplői számára."
Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke díjat, Belicza János utánpótlás-labdarúgóedző és Újvári Bence labdarúgó, valamint a Berekalli Éva, Egedy Nóra, Fórizs Réka, Groholy Diána, Lakner Zita, Lukács Eszter, Marjai Flóra összetételű női rafting-válogatott és a Tihanyi Yacht Club Nemecsek Dragonjának csapata diplomát kapott fair play cselekedet kategóriában.
A rafting-válogatott tagjainak a díjakat Jonathan Knott, Magyarország brit nagykövete adta át, akinek a jóvoltából még két napig megtekinthető a londoni Olimpiai Park makett kiállítása a MÜPÁ-ban, a földszinten, a könyvesbolt mellett.
A fair play népszerűsítéséért díjat kapott Jakabházyné Mező Mária, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára, s ugyanebben a kategóriában diplomát adtak át Hencsei Pál olimpiai kutatónak, Kálomista Gábor filmproducernek, valamint Várkonyi Attila újságírónak.
„Sok fair play díj van ebben az elismerésben. A veszprémi kézilabdázó fiúk, valamint közülük azok, akik megpróbálták megvédeni Marian Cozmát, illetve Cozma édesapja, aki a gyűlölködés helyett szeretetre biztatott mindenkit, ugyanúgy megérdemli ezt a díjat" – mondta Kálomista Gábor, aki a Marian Cozma meggyilkolását feldolgozó, Szíven szúrt ország című filmjéért részesült elismerésben.
A bizottság indoklása szerint Kálomista filmjeiben mindig nagy hangsúlyt kap a tisztesség és a becsület.
A díjazottak és méltatásuk:
Fair Play cselekedet
Trófea:
dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke
A tavalyi augusztusi párizsi judo világbajnokságon a bírók lecseréltették két magyar sportolónak, Csernoviczki Évának és Ungvári Miklósnak a judogiát (versenyruháját), mondván, túl kemény és vastagon át van varrva több helyen. Mindketten tehát új ismeretlen, nem a megszokott ruházatban versenyeztek, talán ennek köszönhető, hogy a következő mérkőzésüket elvesztették. Csernoviczki Éva végül világbajnoki bronzérmes lett, Ungvári Miklós kiesett a további küzdelmekből. Ezek után néhányan, többek között a hazai média (tisztelet a kivételnek) úgy tálalta a ruhacserét, hogy a magyarokra „utaznak”. Tóth László viszont csak annyit mondott, hogy egyáltalán nincs szó a nemzetközi bírók magyar versenyzők elleni intézkedésekről. Ki kell vizsgálni Magyarországon a 2 versenyző ruházatát, s amennyiben nem feleltek meg a nemzetközi előírásoknak, akkor meg kell tenni a szükséges intézkedéseket – nyilatkozta a Magyar Judo Szövetség elnöke.
Dr. Tóth László ezzel Fair Play cselekedetet hajtott végre, hiszen elutasította a média összeesküvés elméletet és kiállt a vizsgálat mellett.
Fair Play cselekedet
Diploma:
Belicza János labdarúgó edző
Az MLSZ iskolai programjának Tanévzáró Fesztiválján a Népligetben tavaly júniusban a sárospataki csapat (az Árvay Diáksport Egyesület) a Budapesti 1. sz. Etalonsport Általános Iskola csapatával mérkőzött. Felváltva estek a gólok, a játékvezető a mérkőzés végén 6:6-os eredményt akart bediktálni. Belicza János, aki civilben hivatásos játékvezető is és egyben a sárospatakiak edzője jelezte, hogy a játékvezető kolléga elszámolta a gólokat, a saját csapata csak 5 gólt lőtt, és így az ellenfélnek kell beírni a 3 pontot 6:5-ös eredménnyel. Így saját csapata elszenvedte második egygólos vereségét is. Később a sors kárpótolta a csapatot, hiszen egészen a legjobb 8-ig meneteltek.
Belicza János mintapéldáját mutatta meg annak, hogy az emberi tisztesség, a becsület előbbre való a jó eredménynél.
Újvári Bence labdarúgó
A következő Fair Play cselekedet az NB II. Közép-Nyugat csoportjában történt novemberben a Komárom - MAC-Mészöly Focisuli meccsen.
A találkozó ötödik percében (0-0-ás állásnál) a vendégcsapat támadásánál az asszisztens lest jelzett, a továbbguruló labdát a csatár nem támadta, a kapus lábbal lekezelte, a mellette lévő védőjátékosnak passzolt, aki pedig kézzel megigazította a labdát, mert azt hitte szabadrúgás következik. Mivel a játékvezető nem sípolt, hanem előnyszabályt alkalmazott a lesnél, kénytelen volt megítélni a büntetőt a budapesti csapat javára. A szituációt észlelve, a vendégcsapat edzője (Újvári Gábor) magához hívatta a kijelölt labdarúgóját (Újvári Bencét), aki az egyeztetés után a büntetőhöz letett labdát odagurította a komáromiak kapusának. A sportszerű cselekedet értékét növeli, hogy ha a MAC győzött volna, őszi bajnok lett volna, de 1-1 lett a végeredmény.
A magyar női rafting válogatottat
A Costa Rica-i rafting világbajnokságon a női válogatott tagjai megmentették argentin társukat. A magyar és az argentin csapat egymás mellett haladt, amikor durva zúgókhoz értek. A magyarok fennakadtak egy sziklán, a dél-amerikaiak tovább mentek, de hamarosan beborultak. Öt lány ki tudott mászni, de az egyiküket vitte lefelé a víz. Mikor utolérték őket a magyarok, látták, hogy az egyik argentin versenyzőnek a fejéről hátracsúszott sisakjának a pántja fojtogatja. Ha ilyen állapotban sodródik be a következő zúgóba, nem biztos, hogy túléli. A vízből először ketten próbálták meg kihúzni az argentint, de annyira rossz állapotban volt, hogy végül csak hármuknak sikerült. Egy következő sziklán megint fennakadt a magyar hajó, a lányok kezei között ájuldozó argentint végül egy mentőkajakos vitte ki.
A magyar csapat az életmentésért fair play díjat kapott a szervezőktől.
Tihanyi Yacht Klub Nemecsek dragonja, dr. Kozma László
A tavalyi Kék Szalag versenyen életet mentett. Egy fuldokló fiatalembert mentett ki a Balatonból. Így is a versenyen saját hajóosztályáéban a második helyen végzett.
Fair Play népszerűsítése
Trófea:
Dr. Jakabházyné Mező Mária, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára
Rendkívül lelkesen és fáradhatatlanul ápolja az olimpiai eszmét, a múltat, szervezi nemzetközi konferenciákat, a vándorgyűléseket és a vándorkiállításokat az ország különböző pontjain, továbbá iskolai vetélkedőket, versenyeket, nyári táborokat rendez az ifjú korosztályoknak, sőt ovi olimpiákat is, hogy a legkisebbek is megismerjék az elődök nagyszerű tetteit. 1993 óta a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára. Ezen kívül MOB-tag, a MOB Női Bizottságának tagja és a MOB Emlék és Hagyományőrző Bizottságának a tagja is. Hosszú évekig a Gyöngyösi Sportegyesület elnöke és elnökhelyettese volt. Talán kevesen tudják róla, hogy kosárlabda edzői, kézilabda szakedzői, úszó edzői és labdarúgó segédedzői végzettsége is van. Élete a sport és az olimpiai eszme népszerűsítése. Jakabházyné Mező Mária a napokban ünnepli 70-dik születésnapját. Isten éltesse!
Kálomista Gábor producer
6:3, avagy játszd újra Tuti, Szíven szúrt ország vagy Keresztlécen – csak néhány sportos témájú film, amelyek Kálomista Gábor nevéhez fűződnek. Az egyik legsikeresebb magyar filmproducer Magyar Sí Szövetség elnöke is. A Szíven szúrt ország című filmmel Marian Cozmának, az MKB Veszprém és a román kézilabda válogatott játékosának állítottak emléket. Egyik fő kérdése a filmnek, hogy maradt-e ebben az országban annyi méltóság, erő és becsület, hogy megvédje magát azoktól, akik sem törvényt, sem erkölcsöt nem ismernek. A Keresztlécen c. filmben az Aranycsapat olimpiai bajnok kapusa Grosics Gyula nemcsak mint sportoló, hanem mint ember áll a középpontban, aki rengeteget küzdött életében, és olyan válságokon jutott túl, amelyekből a legtöbben nem tudtak volna kijönni. A hite és a tisztessége lendítette túl a nehéz helyzeteken, ezekről is mesél a filmben Gyula bácsi. Kálomista Gábor filmjeiben nagy hangsúlyt kap a tisztesség és a becsület.
Diploma:
Hencsei Pál
A Budapesti Műszaki Egyetem Szervetlen Kémiai Tanszékéről professzorként visszavonult Hencsei Pál mintegy 30 olimpiai tárgyú könyv szerzője, szellemi vetélkedők résztvevője és szervezője.Vegyészmérnök volt, egyetemen oktatott kémiát negyven éven át, s a ’90-es évek második felétől került közelebbi kapcsolatba az olimpiai mozgalommal, a sporttörténelemmel. Egy közel egy éven át tartó vetélkedőn nyert egy utat a lausanne-i olimpiai múzeumba, és ezután még jobban kezdett foglalkozni a sporttörténelemmel. Az olimpiákról, az ott történő, számtalan érdekességről, kuriózumról írt már. Írt kémikus és mérnök sportolókról, sportvezetőkről, klubok történetéről és történelméről. Írt az olimpia és a vallás viszonyáról is, ezeken kívül csalásokról és tévedésekről, országot váltó olimpikonokról. És számos olimpiai bajnok életrajzát készítette el különböző statisztikákkal.
Várkonyi Attila
A Magyar Televízió szórakoztató műsorainak főszerkesztője, a Juventus Rádió programigazgatója, a Petőfi Rádió főszerkesztője, sport-tematikájú televíziós csatornák műsorvezetője, marketing-igazgató, a Művészetek Palotájának vezérigazgatói tanácsadója, könnyűzenei koncertjeinek rendező-szerkesztője, a családi és ifjúsági programokért felelős művészeti tanácsadó, a Kodolányi János Főiskola címzetes docense, és immár tizenöt éve jótékonysági munkát végez a hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő gyerekekért, jótékonysági nagykövet, lemezlovas – néhány titulus Várkonyi Attila életéből. A Sport TV-ben saját műsort vezetett, mely az ország egyetlen integrált műsora, melyben ép és sérült sportolók együtt szerepeltek a képernyőn, zenészekkel, közéleti szereplőkkel. Integrált sport- és kulturális rendezvényeket szervez, fontos, hogy a fogyatékos gyerekek egészséges társaikkal együtt sportoljanak. Lényeges üzenet: az egymásra figyelés, a tolerancia és az integráció. Várkonyi Attila hosszú ideje támogatója a Nemadomfel Alapítványnak. Itt a Művészetek Palotájában esélyegyenlőségi feladatokkal bízták meg az építkezés előtt. Attilának köszönhetően minden mozgásában korlátozott ember teljes értékűen használhatja a Művészetek Palotáját.
Fair Play Életmű kategória
Diploma:
Erdélyi Béla
A Spartacus Vitorlás Egylet vezetőedzője. 1957-ben kezdett vitorlázni – egy szepezdi vállalati üdülő rozzant kalózain, mint afféle mindenes. Hajósinasként eltöltött évek után jött a versenyhajó: először kalóz, utána csillaghajó. Négyszer zsinórban ezüstérem a sztárbajnokságon, egyszer fél hajóhosszal abszolút második hely a Kékszalagon. Évtizedeken keresztül nevelte a sportág klasszisait, többek között a sportág egyetlen olimpiai érmesét, a Detre fivéreket, valamint a nyolcszoros világbajnok Majthényi Szabolcsot és Domokos Andrást. A sportág jellegéből adódóan számos alkalommal nyújtott segítséget veszélyhelyzet megszüntetésében.
Prof. Dr. Gadányi Károly
A Nyugat-magyarországi Egyetem elnök-rektorhelyettese
A Zala megyei ifjúsági válogatott, 40 éve a szombathelyi és a vasi sport patrónusa és vezetője, 23 éve a megyei labdarúgó szövetség elnöke, az egyetem együttműködését biztosította a MOB-bal, több tornán a magyar női válogatott csapatvezetője, több mint 10 éve tagja az MLSZ etikai és Fair Play bizottságának, számos magas kitüntetés birtokosa. Az olimpiára készülő szombathelyi sportolóknak többször nyújtott anyagi támogatást saját erőforrásból. Nagy gondot fordít az amatőr labdarúgásra. Szülőfalujában ösztöndíjat alapított jó tanuló és jó sportoló fiataloknak.
Rudas Ferenc
1934-ben, a Kőbányai Torna Club színeiben kezdett el futballozni, majd a Kőbányai Törekvésbe igazolt, ahonnan 1938-ban került a Ferencváros ificsapatába. A felnőttek közt 1941-ben játszotta az első bajnoki meccsét, a Salgótarján ellen 6:0-ra megnyert találkozón góllal mutatkozott be. 363 mérkőzésen szerepelt a Ferencvárosban, ezek közül 276 bajnoki találkozó volt. Élvonalbeli pályafutása során kizárólag a zöld-fehér együttesben szerepelt, jobbhátvédként 35 gólt szerzett. A veszélyes felfutásai, beadásai, bombaerős kapuralövései voltak a védjegyei. Nem történt más, mint hogy tette a dolgát becsülettel, odaadással és őszintén – nyilatkozta magáról a 23x válogatott játékos. A klubhűség mintaképe.
Szendrei Istvánné gyógytestnevelő
1993-ban szerzett gyógytestnevelői diplomát a TF-en. 1984 óta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei értelmi fogyatékos tanulók sportversenyeit szervezi. A nyíregyházi Bárczi Gusztáv Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskolában 38 évig dolgozott. Versenyzői a Speciális Olimpia Atlétikai Európa Bajnokságán aranyérmet szereztek. Szinte minden évben országos diákversenyeken, diákolimpiákon, első-második és harmadik helyezéseket értek el tanítványai. 2000-től a megyei fogyatékosok sportreferense. 2004-től a Fogyatékos Sportolók Szövetségének titkára. A megyei diákolimpiák szervezője. Feladatának érzi, hogy a fogyatékos emberek sportját az ép társadalom minél szélesebb körben megismerje, és elfogadja.
Szondy István
Szondy István Cegléden úszóként és vízilabdázóként kezdte, majd a fővárosban öttusázóként és vívóként folytatta, végül lovasként fejezte be sikeres versenyzői pályafutását. Öttusában 1952-ben olimpiai bajnok csapatban, bronzérmes egyéniben. Négyszeres egyéni magyar bajnok. 1950-ben a TF-en tanári diplomát szerez. 1956-tól az NSZK-ban él. 1965-től az Egyesült Államok öttusa válogatottjának edzője, majd 1969-től az NSZK öttusa-válogatottjának szövetségi kapitánya lett. 1999-ben települ haza. 2011-ben érmeit és díjait a ceglédi városi sportmúzeumnak ajándékozta. Ma is kapcsolatot tart a sportággal, a mostani élvonalbeli öttusázókkal, akik a múlt nagy sportolójaként tisztelik és közvetlen modorában adott tanácsai miatt példaképként nagyra becsülik.
posztumusz Trófea:
Schulek Ágoston
Háromszoros magyar bajnok atléta, válogatott rúdugró, mesteredző, szövetségi kapitány, a MASZ elnöke, 1992 és ’96 között a MOB alelnöke, majd elnökségi tagja, 1995 és 2007 között az Európai Szövetség alelnöke. Hétszeres országos csúcstartó, tizenötszörös válogatott. Egyéni csúcsa 490 cm. Szinte egész életében a magyar és nemzetközi atlétikát szolgálta. Előbb a TF docenseként, majd rektorhelyettesként felelt a jövő testnevelő tanáraiért. Nemcsak a szakmára, hanem az általa helyesnek tartott életútra is nevelte tanítványait: egész életében hívő evangélikusként a Magyar Örökség és az Európai Egyesület elnökeként a hazaszeretet, a hit, a tiszta, megalkuvás nélküli élet volt a jelszava.
Trófea:
Kemény Ferenc
A BVSC kapusa. Aktív pályafutása végeztével edző a BVSC és a Bp. Spartacusnál. Évtizedek óta az MVLSZ utánpótlás kapitánya. Többek között csapata 1994-ben Európa-bajnok, 1995-ben világbajnok. Neveltjei között Molnár Tamás, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Fodor Rajmund, Vári Attila, Varga Tamás. A vízilabdaedzőnek számos világklasszis játékost, és nem utolsó sorban a férfi válogatottal három olimpiai bajnoki címet nyert Kemény Dénest köszönheti a magyar vízilabda. Fecsó bácsi januárban ünnepelte 80-dik születésnapját. Számos vízilabdázót nevelt becsületességre, tisztességre.
(Fotók: Doba István)