Juhász Katalin: Tokióhoz csak szép emlékek fűznek!

Az olimpiai bajnok Juhász Katalint is köszöntötte a MOB Mező Ferenc Sportbizottság

2017. 11. 23.
Megosztás


Napirendi pontjai megvitatása előtt a november 24-én 85. születésnapját ünneplő olimpiai bajnok Juhász Katalin vívót is köszöntötte a Magyar Olimpiai Bizottság, dr. Bodnár András vezette Mező Ferenc sportbizottsága. Az ülésen jelent volt Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is.

„Az ülés rövid ünnepséggel kezdődött. Tóthné Juhász Katalin – a Sportbizottság alapító tagja – a napokban ünnepli 85. születésnapját, valamint a közelgő Katalin nap is remek alkalmat adott arra, hogy „családias” keretek között a Sportbizottság felköszöntse alapító tagját. Juhász Katika alapításától, 1996-tól folyamatosan lelkes és aktív tagja a Mező Ferenc Közalapítványnak majd a Sportbizottságnak, így a bizottság tagjai nem mulaszthatták el, hogy meg ne emlékezzenek e jeles alkalomról” - tájékoztatott dr. Nagy József, a bizottság titkára.

A szerdai eseményen az olimpiai bajnok vízilabdázó Bodnár András és dr. Nagy József titkár mellett részt vett a bizottság tagjaként Németh Ferenc öttusázó olimpiai bajnok és Erdős Sándor párbajtőrvívó olimpiai bajnok, dr. Szabó Lajos és Győr Béla, mellettük a kétszeres olimpiai ezüstérmes párbajtőröző Kulcsár Krisztián MOB-elnök, az öttusázó olimpiai bajnok Fábián László sportigazgató és a kétszeres olimpiai második tőröző Kamuti Jenő, a Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, valamint a MOB részéről Kiss Zoltánné is.

Juhász Katalin 1932. november 24-én született, pénteken lesz 85 esztendős. A szerdai eseményen vidám, boldog volt a régi, felelevenített történetek hallatán, hiszen korosztályának több tagja is jelen volt, akikkel együtt emlékezhetett az ötkarikás élményekre. A női tőrcsapattal 1964-ben, Tokióban arany-, '60-ban, Rómában ezüstérmet nyert; a japán fővárosban egyéniben pontszerző ötödik. Háromszoros világbajnok (1959, '62 és '67), Universiadé-győztes. Az Olimpiai Bajnokok Klubjának egyik alapítója, a Mező Ferenc Közalapítvány kuratóriumának korábbi, ma a Sportbizottság tagja. A MOB Nők sportjáért Életműdíjasa (2006). Sportolói pályafutása után vegyészmérnöki diplomát és edzői képzettséget is szerzett.

Az ünnepség után érdemi munka következett. „Elsőként a két albizottság vezetője, dr. Szabó Lajos, az Ezüstgerely Albizottság és Győr Béla, az Emlék- és Hagyományőrző Albizottság vezetője számolt be a legutóbbi ülés óta eltelt időben végzett feladatokról. Ezt követően a Sportbizottság döntött a 2017. II. félévi rendszeres támogatásokról. Ez alapján karácsony előtt 41 nyugdíjas világbajnok, 10 nyugdíjas sportszakember és 12 özvegy részesül anyagi támogatásban. A kiosztásra kerülő segélyek teljes összege: 8.850.000 forint. A támogatások átadására 2017. december 4-én kerül sor, a hagyományos decemberi összejövetel keretében. A rendszeres támogatások mellett két fő részére egyszeri szociális segély odaítéléséről is döntött a Sportbizottság” - számolt be dr. Bodnár András.

(MOB)