Török László köszönti..

"Éppen azt terveztem, milyen jót fogunk beszélgetni Bolvári Antallal, - akivel már régen nem váltottam szót – amikor szabadkozással kezdte: - Ma, sajnos nem tudunk időt szakítani a csevegésre! Az unokám ballag!"

1952 és 1956 olimpiai aranyérmese, egyetlen pillanat alatt visszaugrott az időben és emlékezett arra, amikor saját gyermeke cseperedett. Akkor azonban elfoglalta az élet, a munka, a napi taposómalom. Az unokára azonban már mindig van ideje. Sőt arra is rájött, hogy korábban, a saját gyerekénél, mit mulasztott el. Az unoka esetében pedig már mindent megelőznek, a vele kapcsolatos események. Így aztán más napot választottunk az emlékidézésre.

- Hátúszóból, miként vált vízilabdázó? – kezdtem.

'1946-ban mentem le a Császár uszodába Károlyi Tiborhoz, aki kapásból Sárosi Imréhez irányított. Így lettem az ő tanítványa, Székely Évával, Gyenge Valival, Gyöngyösivel, Nyékivel. Úszásban aztán nyertem ifi bajnoki címet, tartottam korosztályos csúcsokat, róttam a hosszakat hajnali hattól iskola előtt és tanítás végeztével is, hogy utána ott maradtam és este már a vízilabdázók edzésén gyakoroltam. Tehát, párhuzamosan ment a két sportág, ami annak idején valójában, egy volt. A mai eszemmel már azon gondolkodom, mikor jutott időm a tanulásra? De valahogy azt is megoldottam."

- Szemtelenül fiatalon, alig húszévesen lettél olimpiai bajnok.

'Amikor behívtak katonának, akkor lettem a Honvéd vízilabdázója és attól kezdve már csak a póló létezett számomra. A nemzeti csapatnál fiatalítás kezdődött, ennek jegyében kerültem 1951-ben a válogatott keretbe. Mint amolyan ifjú titánt, hol meghívtak, hol kihagytak. Arra tisztán emlékszem, hogy játszottunk egy zártkapus edzőmeccset a szovjetekkel. Volt egy grúz játékosuk, Gvahhariya nos, őt kellett lefognom. Ez annyira jól sikerült, hogy az olimpia előtti két kijevi, nemzetek közötti összecsapásra is meghívást kaptam, majd mehettem az ötkarikás játékokra. Aztán huszonnégy évesen Melbourne-ben, így lehettem, immár kétszeres olimpiai bajnok."

- A második olimpiai bajnoki cím után hazatértél, de végül vagy öt évig Ausztráliában éltél.

"Ja, tudod, a szerelem! A menyasszonyom után mentem. Ám az ottani élet, no meg az a házasságom nem úgy sikerült, ahogy reméltem, így aztán 1961-ben hazatértem. A játék az idő tájt sem ment rosszul, hiszen az utolsó percig esélyem volt, hogy a tokiói olimpiára is kijutok. Végül nem sikerült."

- Ki volt a legkedvesebb játékostársad?

"Hú, ezt nem tudom megmondani, hiszen valamennyi társammal nagyon jó viszonyban voltam, vagyok. Most, hogy így kérdezted, azért talán azt mondhatom, hogy Markovits Kálmánnal és idősebb Szivós Istvánnal voltam, talán a többieknél is szorosabb viszonyban."

- Melyik mesteredtől tanultál a legtöbbet?

"Hálát adok az égnek, hogy úszóként Sárosi Imre kezébe kerültem annak idején, mert ő faragott belőlem embert. Vízilabdában pedig Laky Károly volt számomra a legkedvesebb, annak ellenére, hogy 1964-ben ő döntött úgy, hogy kimaradok a későbbi olimpiai aranyérmes válogatottból."

- Hosszú esztendőket töltöttél el a medence parton edzőként. A tanítványaid közül kik nőttek leginkább a szívedhez?

"Hú, de nehezeket kérdezel! Imádtam a Spartacusban dolgozni, otthon éreztem magam ott. Mégis, talán annak a junior válogatottnak a tagjait mondanám, akiket Mayer Miskával vezetünk Európa bajnoki címre. Micsoda srácok voltak ők…! Fekete Szilveszter, Horkai Gyuri, Sudár Attila, Kemény Dénes, Debreczeni Zsolt és a többiek.

- Mi az, amit a mai eszeddel másképp csinálnál abból, ami ez alatt a nyolcvan esztendő alatt történt veled?

"Semmit! Nem csak azért, mert nem lehet, hanem azért is, mert szerencsés flótás vagyok. A háború alatt voltam gyerek, de életben maradtam, pedig az óvóhelyet találat érte, és azok közül, akik ott voltunk, mindössze ketten maradtunk életben. Akkor átköltöztünk a szenes pincébe, oda beesett egy bomba, de nem robbant fel. Utána olyan sportágat találtam magamnak, amely a lehető legmagasabb sporteredményig repített. Olyan edzők tanítványát vallhattam magam, akik mindenre megtanítottak. Csodálatos családot adott az élet, olyant, amilyen csak a mesében létezik. Lacikám, kívánhatok ennél többet magamnak?"

- Boldog születésnapot Bolvári Antal!

* * *



Sárosi mester tanítványaként a Neményi Papír, majd a Bp. Lokomotív szakosztályának sikeres úszója volt. Húsz ifjúsági rekordot állított fel. Csak tizenkilenc évesen, kötelező katonai szolgálatának kezdete után, a Bp. Honvéd csapatában kezdett komolyabban pólózni.
Az 1951-ben Berlinben rendezett főiskolai világbajnokságon úszóként is rajthoz állt, de már a győztes vízilabda-válogatottban is játszott.
Két olimpián, Helsinkiben és Melbourne-ben, valamint a torinói Európa-bajnokságon erősítette az aranyérmes csapatot, 44-szer volt válogatott. Rendkívüli munkabírása, gyorsasága mellett kiválóan, de mindig sportszerűen semlegesítette az ellenfelek legjobbjait. A népszerű „Toncsi” a kapura ugyan nem volt túlzottan veszélyes, de remek átadásokkal hozta helyzetbe társait.
Az olimpiáról hazatért, de mennyasszonya után visszautazott. Ausztráliában Perthben és Mebourneben játszott, de 1961-ben hazatért.
Hazatérése után a Vasas, a Bp. Spartacus és az FTC csapataiban játszott. A zöld-fehérekkel még harminchat évesen is nyert bajnokságot.
1969-ben fejezte be az aktív sportolást.
1966-ban végzett a Sportvezető és Edzőképző Intézetben. 1976-ban szerzett diplomát a Testnevelési Főiskolán.
1969-ben, játékos pályafutásának befejezése után rögtön edző lett a Bp. Spartacusnál. 1970-ben lett a csapat vezetőedzője. 1971-től Mayer Mihállyal a junior válogatott edzője lett. 1980-ban Mayer Mihály lett a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya, aki segítőjének Bolvárit kérte fel. 1979-től 1988-ig a Bp. Honvéd edzője lett, majd 1992-ig újra a Spartacusnál dolgozott. 1988-ban irányításával a Spartacus KEK-döntőbe jutott.
Jelenleg a család vállalkozásaiban működik közre.
A Helsikiben rendezett olimpia ötven éves jubileumi ünnepségén ő vitte a magyar zászlót a megismételt ünnepélyes megnyitón.