Rácz Lajos 1952-ben született Budapesten, Csepelen nőtt fel. Csenevész kisfiú volt, az iskolaorvos nemes egyszerűséggel közölte a szülőkkel, hogy csináljanak valamit a gyerekkel, különben nem marad meg… Édesapja focizni akarta küldeni, de fia ennek ellenállt, így Lajos végül a helyi sportcsarnokban kötött ki a birkózószőnyegen.

Első komolyabb eredményét az 1970-es ifi Eb-n szerezte, ahol a dobogó második fokára állhatott fel. Később a sorkatonai szolgálat miatt Székesfehérvárra került, ahol a helyi egyesületben koptatta tovább a birkózószőnyeget. Innen került a válogatottba is. 1974 és 1984 között itthon megszakítás nélkül ő volt az 52 kg-os súlycsoport magyar bajnoka. A moszkvai olimpiára aranyesélyesként utazott ki, ám a játékokra való elutazás előtt két héttel eltörte a jobb hüvelykujját.

Az orvosok hallani sem akartak arról, hogy ilyen sérüléssel versenyezzen Moszkvában, ám Rácz Lajost nem olyan fából faragták. A hajdani csont és bőr kisfiú fogát összeszorítva, gipsz nélkül – úgy, hogy a legerősebb dobásait nem tudta 100%-on alkalmazni – mégis az ezüstéremig menetelt. A következő olimpiász alatt is sikert sikerre halmozott és szintén éremesélyesként utazhatott volna Los Angeles-be, ha a politika nem szól közbe. A szőnyegtől egy évvel később köszönt el egy OB-bronzzal.

De olyan messze nem ment, hiszen egyesületében maradt edzőként, sőt, 1989 és 1992 között szakemberként a válogatott mellett is dolgozott. Hetvenedik születésnapja alkalmából kívánjuk, hogy az Isten éltesse még nagyon sokáig Rácz Lajost!