Fabian

Fábián Sára Rahel olimpiai kvótát szerzett 10m légpisztolyban

2023. 08. 17.
Megosztás

A bakui sportlövő világbajnokságon a női 10m légpisztoly egyéni számban Fábián Sára Rahel a 4. helyen végzett, ezzel megszerezte ebben a számban az olimpiai kvótát.

IMG 0996

A 119 fős mezőny tagjai két csoportban teljesítették az alapverseny 60 lövését. A magyarok közül az elsőben a két fiatal tehetség, a 21 éves Fábián és a 19 éves Jákó szerepelt. A kezdés utóbbinak sikerült jobban, 20 lövés után 196 körrel az élen állt, a folytatás azonban nem jól alakult a számára, több hibát is elkövetett és folyamatosan csúszott vissza, 572 körrel zárt és a végelszámolásnál a 26. lett. Közben az Egyetemi Világjátékokon két hete mindkét egyéni versenyben ezüstérmes Fábián a 97 körös első tízes kezdése után két 95-ös sorozattal folytatta, amivel az élmezőny mögött volt, a verseny második felében viszont remekelt, 97, 98, és 96 kört lőtt, így végül 578 körrel a csoport harmadik helyén állt. Nagyon kecsegtető helyzetben volt, az elmúlt évek eredményei alapján az 578 kör szinte biztos fináléba jutást ígért. A második csoportban ugyanakkor sokan lőttek kiválóan és az élő eredménykövetés alapján egészen az utolsó negyedóráig a 10. helyen állt Fábián, végül azonban a riválisok rontásai miatt előrelépett és a hetedik helyen, összességében simán került be a legjobb nyolc közé. Nem sokon múlt, hogy Major Veronika is döntős legyen, a keszthelyiek klasszisa ugyanis gyengébb kezdés után szépen teljesített és 576 körrel zárt a tizedik helyen, eredménye pedig megegyezett a nyolcadik dél-koreai Kim Bo Miével, de az ázsiai lövőnek - és a kilencedik osztrák Sylvia Steinernek - több belső tízese volt.

A fináléba két olyan pisztolyos - a görög Anna Korakaki és a német Doreen Vennekamp - jutott be, akinek volt már kvótája, viszont Fábiánnak a többiek közül elég volt egyet megelőznie a négy kiosztásra váró párizsi hely egyikéért, mivel egy nemzetből csak egy lövő nyerhet kvótát a vb-n és a nyolc között két kínai pisztolyos szerepelt. Az már a nyolcas döntő megkezdése előtt eldőlt, hogy a magyar versenyző kiharcolta a párizsi indulás jogát, ugyanis az iráni Golnoush Sebghatollahi nem tudott elindulni: a pisztolyának tartályában nem volt hajtógáz és a szabályok értelmében a versenyző csak azt az eszközt és felszerelést használhatja a lőállásban, amit magával vitt. Ezekután a magyar sportlövő egészen a negyedik helyig menetelt.

A csapatversenyt a magyar trió 1726 körrel zárta, amivel ezüstérmet nyert. A győztes kínaiaktól két körrel maradtak el Fábiánék, míg a bronzérmes irániakat kettővel előzték meg.

Fábián kvótájával a Team Hungary 32 kvótás hellyel rendelkezik jelenleg a párizsi olimpiára. (3 atléta, 2-2 öttusázó,ökölvívó, sportlövő, 11 vízilabdázó és 12 úszó)