Szijj lilla olumpia 2024 09 28

Görögországban is méltatták a magyarországi olimpiai nevelési programot

2024. 09. 30.
Megosztás

Szeptember 23. és 28. között rendezték az Európai Olimpiai Akadémiák idei őszi kongresszusát a görögországi Olümpiában. Az eseményen Magyarországot képviselve Szijj Lilla, a Magyar Olimpiai Bizottság Olimpiai Értékek Iskolai Program menedzsere, a Magyar Olimpiai Akadémia tanácsának tagja vett részt.

„Volt lehetőségünk betekinteni Athénban a Görög Olimpiai Bizottság impozáns székházába, ahol röviden körbe is vezették a résztvevőket. Ezt követően Olümpiában Szpiros Kapralosz, a Görög Olimpiai Bizottság, egyben a közös európai olimpiai szervezet elnöke megnyitotta a kongresszust. Az előadások fő fókusza a párizsi olimpia hagyatéka, a mozgalom jelenlegi kihívásai, valamint az olimpiai nevelés, az OVEP volt” – tájékoztatott a program menedzsere.

Az olimpiai nevelés, olimpiai értékek kapcsán Xénia Kourgouzova, a NOB szenior OVEP projektmenedzsere méltatta a magyar olimpiai neveléssel és értékekkel kapcsolatos törekvéseket, kiemelve, hogy a NOB rendkívül elégedett volt az Olimpiai Kvalifikációs Sorozat budapesti állomásának OVEP-programjával, ami a világon egyedülálló módon kapcsolódott a sporteseményhez. Szijj Lilla tájékoztatta a NOB képviselőjét a múlt héten zajlott, Európai Sporthéthez kapcsolódó OVEP-programról is, melyről készült videók szintén nagy sikert arattak a kongresszuson. „Xénia jelezte, hogy a NOB-nál jelenleg készül egy tanulmány a magyar OVEP-projektekről, melyet hamarosan megosztanak a NOB honlapján is.”

„Az előadások mellett zajlottak workshopok is, melyek kapcsán leginkább az olimpiai neveléssel, értékekkel kapcsolatos volt a leghasznosabb; cél, hogy a megszerzett tapasztalatok alapján a legoptimálisabban fejlődhessen a program Magyarországon is. Az látszik, hogy azok az országok is, ahol már régóta tantárgy az olimpia, olimpiai ismeretek, felismerték, hogy tovább kell fejlődni, mert az OVEP már nem 'csak' olimpiai ismeretek, hanem annál sokkal több. Egy olyan program, amelynek középpontjában az olimpiai értékek állnak, és egy rendkívül modern és hatékony edukációs módszertanra épül, amelyet minden országnak a saját feltételeihez, oktatási rendszeréhez kell igazítani” – tette hozzá Szijj Lilla.