Gyászol a Táncsport Szakszövetség

Gyászol a Táncsport Szakszövetség

2014. 06. 18.
Megosztás

Somkuti Annamária, a Magyar TáncSport Szakszövetség korábbi elnöke, súlyos betegségben 2014. június 15-én elhunyt.

Több mint ötven évet töltött el a táncsportban, először versenyzőként, majd edzőként, pontozóbíróként és sportvezetőként dolgozott sportágunkért. Részt vett a Magyar TáncSport Szakszövetség megalapításában, több mint harminc évet tevékenykedett pontozóbíróként, és a 90-es években az elsők között kapta meg a WDSF nemzetközi pontozóbírói engedélyét, azóta is folyamatosan részt vett a hazai és nemzetközi táncsport életben.

Korábbi szövetségi tisztségeit követően sorozatban háromszor választották meg az MTáSZ elnökének, 2005-től nyolc éven keresztül vezette a Magyar TáncSport Szakszövetséget.
Megalakulása óta részt vállalt a Nemzeti Sportszövetség munkájában, először a felügyelő bizottság tagjaként, majd később elnökségi tagként segítette az NSSZ működését.

Szakmai munkája elismeréseként 2008-ban az év sportvezetője kategóriában Schmitt Pál (MOB) és Studniczky Ferenc (jégkorong) mellett megkapta a Nemzeti Sportszövetség kitüntetését, majd a Magyar Olimpiai Bizottság átalakulását követően a MOB Nem olimpiai sportágak versenysportjáért felelős szakmai tagozat elnökségében és a MOB Nők a Sportban Bizottságában kapott tisztséget.

A Magyar TáncSport Szakszövetség Somkuti Annamáriát saját halottjának tekinti, a temetéséről később intézkednek.