Győzelemre készül a kapitány

Győzelemre készül a kapitány

2012. 03. 14.
Megosztás

Karl Erik Böhn szövetségi kapitány kijelölte a magyar női válogatott 17 fős keretét a Németország elleni, márciusi Eb-selejtezőkre.

A szűkített keret tagjai közül 16 játékos nevezhető a március 22-i nyíregyházi, illetve a március 25-i trieri mérkőzésre.

„Rendkívül erős csapattal találkozunk a márciusi Eb-selejtezőkön. Németország a decemberi világbajnokságon legyőzte Norvégiát, a tavalyi világbajnoki kvalifikáción pedig a magyar válogatottat - mondta el Karl Erik Böhn szövetségi kapitány.
- Ám a mi csapatunk is erős, első körben hazai pályán feltétlenül győzelemre készülünk. A németektől több játékos is hiányzik, de tudom, hogy minden poszton nagy tudású, rutinos kézilabdázók állnak Heine Jensen kollégám rendelkezésére. A két csapat képességei alapján szoros meccsekre számítok. Ami a magyar keretet illeti, sajnálom Vérten Orsolya sérülését, de szerencsére így is remek játékosok állnak rendelkezésemre, akik ráadásul jó formában is vannak. Nyíregyházán nem is lehet más célunk, mint a győzelem, amellyel voltaképpen bebiztosítanánk az Európa-bajnoki részvételünket, és a siker nagyszerű alapot adna a németországi mérkőzéshez.”

A magyar női kézilabda-válogatott kerete:
kapusok: Herr Orsolya (Siófok-Galérius Fürdő), Kiss Éva (Veszprém-Barabás)
jobbszélsők: Kovacsicz Mónika (FTC-Rail Cargo Hungaria), Orbán Adrienn (Győri Audi ETO KC)
jobbátlövők: Hornyák Ágnes (Győri Audi ETO KC), Rédei-Soós Viktória (Hypo Niederösterreich)
irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO KC), Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO KC), Szucsánszki Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)
beállósok: Cifra Anita (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szabó Valéria (Zvezda Zvenyigorod), Szamoránsky Piroska (FTC-Rail Cargo Hungaria)
balátlövők: Bulath Anita (Veszprém-Barabás), Szekeres Klára (ÉTV-Érd), Tomori Zsuzsanna (FTC-Rail Cargo Hungaria), Zácsik Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
balszélső: Vincze Melinda (ÉTV-Érd)

A németek kerete:

Kapus: Katja Schülke (HC Leipzig, 72/-), Clara Woltering (Buducnost Podgorica/MNE, 133/-)
Mezőny játékosok: Angie Geschke (VfL Oldenburg, 25/23), Isabell Klein (Buxtehuder SV, 50/74), Natalie Augsburg (HC Leipzig, 33/53), Luisa Schulze (HC Leipzig, 20/20), Franziska Mietzner (Frankfurter HC, 56/182), Anna Loerper (Team Tvis Holstebro/DEN, 158/283), Kerstin Wohlbold (Thüringer HC, 21/50), Laura Steinbach (TSV Bayer 04 Leverkusen, 67/100), Kim Birke (VfL Oldenburg, -/-), Stefanie Melbeck (Buxtehuder SV, 217/464), Anne Müller (HC Leipzig, 126/168), Marlene Zapf (TSV Bayer 04 Leverkusen, 1/1), Anja Althaus (Viborg HK/DEN, 191/414), Nadja Nadgornaja (Thüringer HC, 22/73)
Tartalék: Friederike Gubernatis (Frankfurter HC, 11/5), Friederike Lütz (Buxtehuder SV, 1/2), Jana Krause (Buxtehuder SV, 18/-), Julia Wenzl (VfL Oldenburg, -/-), Randy Bülau (Buxtehuder SV, 12/7)

Az Eb-selejtezős csoport állása a 2. forduló után:
I. csoport: 1. Németország 4 pont (61-35), 2. Magyarország 4 (69-44), 3. Fehéroroszország 0 (44-55), 4. Azerbajdzsán 0 (35-75)
Az első két helyezett jut ki a decemberi, hollandiai Európa-bajnokságra.

A hátralévő mérkőzések: 3. forduló:
Azerbajdzsán-Fehéroroszország, Baku, március 21., 14 ó
Magyarország-Németország, Nyíregyháza, március 22., 18:15 ó

4. forduló:
Németország-Magyarország, március 25., Trier 15 ó
Fehéroroszország-Azerbajdzsán, Mogiljev, március 25., 13 ó

5. forduló (május 30-31.):
Azerbajdzsán-Magyarország
Fehéroroszország-Németország

6. forduló (június 2-3.):
Magyarország-Fehéroroszország
Németország-Azerbajdzsán

(Forrás: MTI)