Három ezüst pénteken, döntős a kézilabdacsapat

2022. 07. 30.
Megosztás

Három ezüstérmet nyert a magyar ifjúsági csapat Besztercebányán, a XVI. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) ötödik versenynapján. Pénteken ismét az atléták és az úszók szállították az érmeket.

A szombatig tartó ifjúsági seregszemlén a magyarok eddig húsz érmet, öt aranyat, nyolc ezüstöt és hét bronzot szereztek.

Pénteken az atlétikai pályán Dobó Zsombor diszkoszvetésben, Herczeg Attila pedig gerelyhajításban lett második, míg az úszó Kováts Alex 400 méter vegyesen zárt ezüstérmesként. Alex már három éremnél, egy aranynál és két ezüstnél tart a viadalon.

„Szavakat nem találok. Nagyon boldog vagyok, és nagyon sok mindenkinek tartozom ezért az eredménysorért köszönettel, de leginkább edzőmnek, Virovecz Richárdnak, aki mellettem állt mindvégig még akkor is, amikor nem éreztem túl jól magam” – mondta Alex.

Gerely mobszalmaspeter
MOB/Szalmás Péter

„Kicsit csalódott vagyok az eredmény miatt, úgy éreztem, hogy többet tudtam volna magamból kihozni. Fél méter hiányzott az első helyhez, amit edzésen megdobtam, így most kicsit szomorú vagyok" – értékelt Zsombor a verseny után.

„Nagyon örülök, hogy sikerült új egyéni csúcsot dobni, fantasztikus, hogy ezzel dobogóra tudtam állni. Sikerült valóra váltanom az álmomat, mindent megtettem. Szeretnék olimpikon lenni, úgy érzem, egy jelentős lépést megtettem. Köszönetet mondok mindenkinek, aki mellettem állt, köztük edző-édesapámnak, Herczeg Györgynek, a Fradinak és a barátaimnak, akik szorítottak értem” – nyilatkozta a versenyt követően Attila.

20220725 074 EYOF 2022 BESZTERCEBANYA 02 kezilabda
MOB/Szalmás Péter

Női kézilabdában Magyarország-Norvégia rendes játékidőben 30-30, hosszabbítás után 36-33. A döntőt szombaton kora délután a dánokkal játsszuk, akiket már legyőztünk a csoportkörben.

A leány kosarasok a franciákkal játszottak, 60-47-re győztek a gallok, így szombaton a bronzéremért lépünk pályára a belgák ellen.

„Tudtuk, hogy egy nagyon nehéz mérkőzés vár a csapatunkra, hiszen egy jó szerkezetű, fizikálisan roppant erős ellenféllel kellett pályára lépnünk. Az elején kicsit megilletődtünk, de utána felvettük a kellő ritmust. Büszkék vagyunk a játékosainkra, mert az utolsó pillanatokig küzdöttek. Ez ma erre volt elég, de holnap nem hagyjuk magunkat a bronzmeccsen” – értékelt a végső dudaszót követően Debreceni Eszter, szövetségi edző.

Kosar mobszalmaspeter
MOB/Szalmás Péter

Tollaslabdában a magyar mix páros, Horváth Csanád és Hart Petra a lengyel duótól szenvedett vereséget, így a 16 között búcsúzott.

„Nagyon élvezem az ittlétet, noha a versenyen nem igazán úgy jött ki a lépés, ahogy szerettem volna. Egyéniben és vegyesben is hullámzó volt a teljesítményem, tanulni kell és fejlődni” – jelentette ki Csanád.

„Az EYOF összességében hatalmas élmény, szívesen járnék hasonló versenyekre. Nagyon jó más sportolókkal megismerkedni. Az egyéni teljesítményemmel meg vagyok elégedve, éreztem a játékot” – mondta Petra.

Atlétikában 200 méteren Alexovics Dániel 4., 400 gáton Bodrogi Levente 8., hármasugrásban Francisco-Lucas Laura 11., távolugrásban Trenka Ádám 5., magasugrásban Papp Zsófia Edina 9., a svéd váltóban (100-200-300-400 m) mindkét staféta döntős (Balogh Laura, Rózsahegyi Bori, Lalik Petra és Kriszt Sarolta, valamint Alexovics Dániel, Deák Zalán, Bodrogi Levente és Fodor Péter).

Az uszodában 800 gyorson 5. Király Flóra, 400 vegyesen 2. Kováts Alex, 100 háton 5. Szabó Dóra, 100 mellen 8. Sós Borbála Mária, 200 vegyesen 4. Elekes Tamara a 4x100-as vegyes váltóban 6. a magyar váltó.

Az úszók befejezték szereplésüket; öt nap alatt nyolc érmet (2 arany, 2 ezüst 4 bronz) gyűjtöttek, amivel a sportág éremtáblázatán ötödikek lettek az olaszok, a britek, a németek és a spanyolok mögött.

Judoban mindhárom magyar kiesett – Dobos Levente (+100 kg), Sági Nikolett (-78 kg) és Bötös Noel (-100 kg) –, azonban Noel a visszamérkőzések után a 7. helyig menetelt.

Csütörtökön az úszók 200 méter hát döntőjében a fiúk közül Kováts Alex csapott először célba. A judós leányok -63 kilós súlycsoportjában Kelemen Adél nyert ezüstérmet. A dobogó második fokára állhatott a rúdugró Mészáros Emma is. Szerdán ezüstérmes lett az úszók 200 méter vegyes döntőjében Kováts Alex. Harmadik helyen végzett a cselgáncsozók 52 kilogrammos súlycsoportjában Mamira Luca, a gerelyhajító Illyés Gréta és az úszó Bagi Zoltán 100 méter gyorson. Kedden a távolugró Rózsahegyi Bori, a kalapácsvető Szabadon Ármin és 100 méteren Deák Zalán győzött. Második lett 1500 méteren Szirbek Albert és Szeleczki Szabina cselgáncsozó a 44 kilogrammos súlycsoportban. Bronzérmet szerzett 200 méter pillangón az úszó Zámbó Virág, 200 méter háton Szabó Dóra, 1500 méter gyorson Kovács-Seres Hunor, valamint a gyalogló Kovács Alexandra 5000 méteren. Hétfőn az úszó Elekes Tamara 400 méter vegyesen nyert.

Az éremtáblán 20 éremmel (5, 8, 7) visszacsúsztunk a 6. helyre; a tabella éllovasai az olaszok (17, 11, 11), a németek (7, 7, 14) és a spanyolok (7, 6, 2).

A zárónapon a csapatjátékok mellett atlétikában és judóban leszünk még érdekeltek. Este záróünnepséggel búcsúzik a besztercebányai EYOF.

A magyar dicsőségtábla itt található.

Frissülő képgalériánk itt böngészhető.

(Fotó: MOB/Szalmás Péter)