Ej eurolympic org 52492352735 fe27c9511a b

Helyszínbejárás Krakkóban – alig két hónap múlva rajt

2023. 04. 14.
Megosztás

Több nemzet képviselőinek részvétele mellett helyszínbejáráson vett részt a MOB küldöttsége Krakkóban, az idén nyáron esedékes III. Európa Játékok alkalmából.

Alig két hónappal a játékok kezdete előtt Fábián László főtitkár-csapatvezető, dr. Bartha Csaba, a MOB operatív igazgatója és a csapatiroda részéről Tor Tamás nemzetközi munkatárs utazott háromnapos látogatásra Kis-Lengyelországba (Malopolska).

A magyar delegáció tagjai a résztvevőkkel együtt áttekintették az aktualitásokat, ki-ki nemzeti csapata lehetőségeit.

„Busszal vittek minket, több helyszínt megtekintettünk. Azt tudjuk, és készülünk rá, hogy az olaszországi EYOF-hoz hasonlóan, a sportágaknak megfelelően a régióban igen elszórtan helyezkedik majd el a magyar csapat, de mindent megteszünk a sikeres szereplés érdekében. Tájékoztatást kaptunk a versenyprogramról, az egyes területekről, mint például a szállás és a logisztika. A szervezők hamarosan még bővebb információkkal fognak szolgálni” – foglalta össze Fábián László.

A III. Európa Játékokat 2023. június 21. és július 2. között Krakkóban és a környező kis-lengyelországi régióban rendezik. A szervezők 48 ország 7300 sportolóját várják a játékokra; 18 nyári és 1 téli sportág 22 szakágában, továbbá 7 nem olimpiai sportágban összesen 255 győztest avatnak. Több sportág eredményei fontos állomást jelentenek a párizsi olimpiához vezető úton.

Az esemény honlapja: ie2023.pl/en

(MOB-Média)