Befejeződött az I. Európa Játékok

2016. 10. 18., 16:46

Risztov Éváról és Cseh Lászlóról neveztek el és újítottak fel tornatermet a Poli-Farbe jóvoltából

Összesen több mint kétmillió forintból újult meg három iskola tornacsarnoka iskolakezdésre a Poli-Farbe Vegyipari Kft., a Magyar Olimpiai Bizottság, valamint a Magyar Diáksport Szövetség együttműködése keretében. A megújult sportlétesítmények névadói jeles sportolók, olimpikonok, akik egykor maguk is az intézmények diákjai voltak. Kedden két budapesti oktatási intézményben rendeztek tornacsarnok névadó ünnepséget.
Szombaton rendezik a Magyar-Szlovák Szellemi Olimpiai Vetélkedő döntőjét

2016. 10. 18., 12:26

Elérhető segédanyagok a szellemi diákolimpiára

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) a Magyar Olimpiai Akadémiával (MOA) együttműködésben a 2016-17-es tanévben is meghirdette a Mező Ferenc Szellemi Diákolimpiát. A tanulók két korcsoportban (V-VI. korcsoport, középiskolások, 1997 és 2001 között születettek, valamint III-IV. korcsoport, általános iskolások, 2002 és 2005 között születettek) mérkőzhetnek meg ötkarikás felkészültségükben. A fair play, az Agenda 2020, a Magyar Antidopping Csoport és a magyar paralimpiai bajnokok kérdéseihez kapcsolódó segédanyagok a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján is elérhetőek.