IMG 2076

Jól haladnak a milánó-cortinai előkészületek

2024. 03. 13.
Megosztás

A nemzeti olimpiai és paralimpiai bizottságoknak rendeztek nyílt napokat a miláno-cortinai téli olimpiai játékok szervezői. A négynapos nemzetközi találkozón 15 ország képviselői vettek részt, köztük a magyar küldöttség.

A Magyar Olimpiai Bizottságot Pignitzky Dorottya, a sportigazgatóság sportszakmai munkatársa, a nemzetközi osztály részéről Szarka Tünde és Tor Tamás képviselte.

IMG 2321

A rendező (két) várost a 128. közgyűlésen választotta ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2019-ben. Milánó akkori ellenfele Stockholm volt.

Az első nap folyamán a milánói versenyhelyszínek, míg a második és harmadik napon Livigno és Bormio volt terítéken, majd zárásként Milánóban egy átfogó, minden területet érintő (sportszakma, logisztika, utazás, szállás, étkezés, akkreditáció, egészségügy, marketing-kommunikáció) bemutatóra került sor.

IMG 2080

„Jól haladnak az előkészületek. Első olyan olimpia lesz 2026-ban, amelyre nem egy város, hanem kettő pályázott; az eseményeket egy nagyobb, észak-olaszországi területen rendezik. Jól jellemzi a játékokat, hogy a nagy távolságok miatt nem tudtunk minden helyszínt bejárni, a tervezett hat falu közül például hármat tudtunk megtekintetni. A mostani bejárás alkalmával a Milánóban, Livignóban és Bormióban néztük meg az infrastrukturális hátteret. A szervezők nagy hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra, ennek számos példájával találkoztunk – ilyen lesz majd a városok közti tömegközlekedés kérdése, vagy éppen a versenyhelyszínek újra hasznosítása. A 2026-os olimpia főpróbája a 2023-as téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál volt, ahol Friuli Venezia Giulia települései adták a helyszíneket, ott tapasztalhattunk hasonló távolságokat, logisztikai kihívásokat” – tájékoztatott Tor Tamás.

IMG 2146

A Team Hungary tagjai optimális esetben mindegyik olimpia faluban érdekeltek lehetnek.

A XXV. Téli Olimpiai Játékokat 2026. február 6. és 22. között rendezik Milánó és Cortina d’Ampezzo városában, illetve azok környezetében.

IMG 2058