Június 13-án búcsúztatják a MOB korábbi alelnökét

Június 13-án búcsúztatják a MOB korábbi alelnökét

2022. 06. 09.
Megosztás


Június 13-án 15 órától a Farkasréti temetőben vesznek végső búcsút az egykori vitorlázó pénzügyőrtiszttől, a Magyar Olimpiai Bizottság tagjától, alelnökétől, a Magyar Vitorlás Szövetség korábbi első emberétől, dr. Balogh Györgytől.

Dr. Balogh György 1936. április 14-én született. Jogot tanult, majd évtizedeken keresztül vámtiszt, a Vám- és Pénzügyőrség munkatársa, majd 1992-ig országos parancsnoka, nyugállományú pénzügyőr altábornagy.

Vitorlásversenyzői múltját a hazai szövetség a honlapján méltatja. A balatonalmádi Budapesti Építőkben kezdett hajózni, a jó fizikumú kosárlabdázó Csillaghajón mancsaft lett, majd első vitorlás sikerét 1957-ben, Olimpiai jolle osztályban érte el, a magyar bajnokságon bronzérmes volt. 1984-től az OMFB színeiben a történelmi 6R yacht, a Hungária kormányosaként – csapat: Pettenkoffer Sándor, Varga Tibor, Fekete Antal – egészen 2009-ig versenyzett. 15 alkalommal – ebből hatszor győztesként – állhatott magyar bajnokságon dobogóra. 1973-ban a Kentaur nevű Csillaghajóval a harmadik, 1985-ben a Hungáriával második helyen végzett a Kékszalagon; 1991-ben is másodikként futott célba a Nemere II. kormányosaként – emlékeztet a hunsail.hu.

A Hungária érdekessége: 1927-1928 között a Magyar Királyi Yacht Klub azért építtettette meg a hajót, hogy a történelemben előszőr magyar csapat is részt vegyen vitorlás sportágban az olimpián, az 1928-as amsterdami játékokon. A csapat tagjai voltak: Mihálkovics János, Heinrich Tibor, Burger Sándor, Sebők Sándor és dr. Tuss Miklós – írja egy 2017-es cikkében a porthole.hu. Az egység akkor 11. lett.

Sportvezetőként 1987-től a Magyar Vitorlás Szövetség alelnöke, 1988 és 1992 között a szervezet elnöke. 1989-től tagja a Magyar Olimpiai Bizottság első szabadon választott közgyűlésének; Schmitt Pál elnökségének első éveiben, a barcelonai olimpiai ciklusban alelnök. Munkájával az – akkori nevén – Európai Olimpiai Bizottságok Szövetségének (AENOC) Jogi Bizottságát is erősítette.

Dr. Balogh György 2022. május 10-én, életének 86. esztendejében hunyt el. A Magyar Olimpiai Bizottság együttérzését fejezi ki a családnak és a vitorlázók közösségének.

(MOB; fotó: MTI/Németh György)