A népszerű kajakos Athénban és Pekingben K2-500 méteren aratott győzelme után Janics Natasával, míg Londonban a női kajak négyes tagjaként Szabó Gabriellával, Kozák Danutával és Fazekas-Zur Krisztinával hallgathatta a dobogó tetejéről a magyar Himnuszt.

„Jó végre itthon lenni, jó érezni az otthon melegét, amire a felkészülés során nem sok alkalmam volt. Elvagyok itthon, a ház körül teszek-veszek, és a különböző meghívásoknak, felkéréseknek próbálok eleget tenni” – mondta a harmincegyszeres világbajnok.
Ez utóbbiból elég sok van, de amíg egyik nap akár több helyre is kel mennie, van olyan nap, hogy egy felkérése sincs. Jelenleg az jelenti csak a rendszerességet az életében, hogy különböző kezelésekre jár a tavaly megsérült kezével, hogy minél előbb ismét száz százalékos legyen.

Mivel hosszú évek óta a magyar sportolók népszerűségi listájának élmezőnyében van, számára nem olyan furcsa a felhajtás, ami az olimpia óta körülveszi őt. „Sokszor volt már ilyen, az emberek szeretete ilyenkor sokkal koncentráltabban jelenik meg, de aztán hamar elmúlik. Mostanában úgy érzem, hogy nincs olyan ember, aki ne nézte volna az olimpiát, szinte mindenki gratulál, még olyan is, akiről el se hinném, hogy érdekli a sport” – mondta Kovács.

A legmeghatóbb számára az volt, amikor egy üzletben az idős eladó hölgy könnybe lábadt a szemmel gratulált neki. Végül ő kérte meg a nénit, hogy ne sírjon, félve attól, hogy ő sem bírja visszatartani a könnyeit.

Annak ellenére, hogy határozott és céltudatos ember, a jövőjével kapcsolatban még nem tudja, pontosan merre viszi az útja. „A kajakozásban a mai napig van célom. Ha 32 éves lennék, egy másodpercig nem gondolkodnék a folytatáson. Erőm van, és úgy érzem, még tartalékaim is vannak. Azonban a Rió-i olimpia évében már 40 éves leszek. Ez részben sok, részben nem gondolom, hogy akadály lenne”.

A csinos sportoló elmondta, elsősorban a keze javulása és állapota határozza meg, hogy hogyan tovább. Így nem akar még egy felkészülésnek nekimenni. Ugyanakkor nem titkolja, az elmúlt hetekben nagyon sokat álmodott a kajakozással, amiről úgy véli, nehezen tudna róla „lemondani”.

„Nem tudom, mit hoz a jövő, de soha nem is terveztem. Gyerekként se tudtam, hogy orvos vagy élsportoló akarok lenni. Nem ragaszkodom görcsösen semmihez, így a kajakozáshoz sem, ugyanakkor nem tudom, milyen lenne az életem nélküle. Remélem, hogy ki tudok teljesedni az életben, akár a sportban, akár a magánéletben.”

(Forrás: molcsapat.hu)