Olimpiai tábor MOB Bodnár András 20240703

MOA-tanácsülés, nemzetközi olimpiai tábor, emléktábla-avatás

2024. 07. 16.
Megosztás

A Magyar Olimpiai Akadémia az Olimpiai Értékek Iskolai Programhoz (OVEP) kapcsolódó rengeteg aktivitása – amelyek közül a legfontosabb a június 20-án, a Ludovika Aréna területén rendezett OQS-hez kapcsolódó egésznapos rendezvénye volt – mellett rengeteg más eseménye is volt a szervezetnek, amelyekről eddig nem adtunk hírt, ezeket adjuk most közre hírcsokrunkban.

Június 8-án tornaünnepélyt rendezett Abony városában a Somogyi Imre Általános Iskola a helyi iskolák 600 tanulójának részvételével az olimpia jegyében. A Tóth Ernő Városi Labdarúgópályán, többezres közönség előtt megrendezett nagyon színvonalas ünnepély a helyi fúvós zenekar által előadott Himnusszal kezdődött. Pető Zsolt, Abony város polgármestere nyitotta meg az ünnepélyt, olimpiatörténeti áttekintéssel összefűzve. Majd Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára üdvözölte a résztvevőket. Megköszönte a helyieknek, hogy ilyen méltó módon köszöntik az ide olimpiai játékokat. A nagyon színvonalas bemutatókat egy csodálatos olimpiai élőkép zárta, amelyet a nézők vastapssal jutalmaztak.

Abony tornaünnepély 20240608

Június 13-án a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör évi rendes közgyűlését tartotta a Csanádi Árpád Általános Iskola, Sportiskola és Középiskola éttermében. Tóth Attila levezető elnök köszöntője után dr. Budai Krisztina beszámolója, Surányi Péter elnökségi tag pénzügyi beszámolója, valamint Budai Tibor FB-elnök beszámolója hangzott el. A beszámolókat az elhangzott kiegészítésekkel együtt a tagság egyhangúlag elfogadta. Győr Béla megköszönte a tagság aktivitását az olimpiai rendezvényeken, segítségüket a különböző események lebonyolításában.

Június 14-én, Aszódon, az Evangélikus Petőfi Gimnázium Olimpiai-napján vett részt a MOA küldöttsége. A Fáczán Zoltán testnevelő által hosszú évek óta szervezett sportnap az olimpiai évében mindig olimpiai nappá szerveződik. Így volt ez idén is. Tanár úr kérésére az ezer fő tanuló és támogató szüleik részvétel lebonyolított nap megnyitóján Győr Béla főtitkár, Szijj Lilla MOA tanácstag és Becsey János, paralimpiai bajnok, MOA tanácstag is köszöntötte a résztvevőket. A nagyon jó hangulatú rendezvény során a nagy területen elhelyezkedő iskolában és kertjében is aktív sportélet folyt, nagyon jó hangulatban. Ismét egy olyan rendezvény volt, ahol mindenki győztes lett.

Aszód 20240614 Evangélikus Gimnázium

Június 14-én és 15-én, Gyenesdiáson dr. Iglódi Endre MOA-elnök és Góth Imre, a település alpolgármestere, a Csik Ferenc Olimpiai Baráti Kör elnöke kiállítást nyitott meg és átadták a helyi labdarúgó egyesület csapatainak a jól megérdemelt érmeiket.

Június 17-én, hétfőn délután rendezte idei második tervezett ülését a MOA tanácsa a MOB tanácstermében. Dr. Iglódi Endre és dr. Bartha Csaba, a MOB operatív igazgatója köszöntője után Győr Béla főtitkár vezetésével a 2024-ben eddig végzett munka megbeszélése, az év további tervezett feladatainak megbeszélése, az Olimpiai Értékek Iskolai Program eddigi eredményei, további feladatai kerültek napirendre. Szijj Lilla részletesen beszámolt az általa projektvezetőként irányított OVEP-ről, a főtitkár ismertette dr. Killyéni András MOA tanácstag tanácsnak írt levelét, valamint Horvát Kinga Kincső olympiai delegáltunk első heti olympiai beszámolóját. A tanácstagok kiegészítései után az előterjesztett napirendi pontok elfogadásra kerültek. Az ülés baráti beszélgetéssel zárult.

Június 17-én délelőtt a Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium két élsportolói osztálya részére tartott órát Győr Béla, dr. Bartha Csaba, Szijj Lilla MOA-tanácstag és Pignitzky Dorottya, a MOB Sportigazgatóságának munkatársa. A két nagy létszámú osztály részére bemutatásra került a MOB és a MOA munkája, majd számot adhattak a tanulók a nyári olimpiákról, a téli olimpiákról és az ifjúsági olimpiákról tudottakról, aztán ezt kiegészítve láthatták, mit kell a közeljövőben megtanulniuk.

Dr. Szabó Lajos, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum nyugalmazott igazgatója, a MOA tanácsának tagja június utolsó napjaiban, Budapesten több helyszínen tartott előadást a kutatási területéhez szorosan kapcsolódó témákban. Az igazgató úr egyidejűleg több könyv és szakanyag lektorálását végzi, felkérések alapján.

Június 18-én este a Zuglói Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium dísztermében rendezte meg a Dr. Mező Ferenc Általános Iskola a megalakulásának 50. évfordulóját ünneplő gálaestet. Gombár Erzsébet igazgató köszöntője és megnyitója után Győr Béla üdvözölte a jelenlévőket. Megköszönte az iskolának a több évtizedes gyümölcsöző együttműködést, hiszen a zuglói Mező az egyik legrégibb olimpiai iskola. Beszéde végén átadta az iskola részére az évfordulóra készített MOB–MOA dísztányért.

Június 19-én emléktáblát avattak Zakariás József, az Aranycsapat tagja emlékére, volt iskolájában, a Budafoki Kossuth Lajos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola aulájában. A tábla az iskola és a Kárpátia Sport polgári Társulás kezdeményezésére készült el. Rákosné Varga Edit igazgató után Dr. Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke és Győr Béla üdvözölte a megjelenteket. Pallag György a Kárpáti Sport Polgári Társulás elnöke Zakariás József emberi nagyságát emelte ki, és megjegyezte, hamarosan elkészül könyve a játékosról. Túri Török Tibor, szobrászművész elmondta, miért is így álmodta meg a szerénytelenség nélkül szépnek mondott emléktáblát. Az emléktábla leleplezése után koszorúzás következett. A MOB és a MOA közös koszorúját dr. Iglódi Endre és Győr Béla helyezte el az emléktáblánál.

Zakariás emléktábla avatása Budafok 20240619

Június 24-én délelőtt megemlékezést tartott a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a Csepeli temetőben Urányi János kajakozó olimpiai bajnok születésének 100. évfordulója alkalmából a bajnok felújított sírjánál. A sírnál Schmidt Gábor államtitkár, a szövetség elnöke emlékezett a bajnokra. A MOB és a MOA közös csokrát Győr Béla helyezte el a bajnok sírján.

Július 1. és 5. között rendezte meg szokásos nemzetközi olimpiai táborát a Magyar Olimpiai Akadémia. Az elmúlt évi eredményeik és teljesítményük alapján meghívott 30 fő a Budapest II. kerületében lévő Káldor Miklós Kollégium Bakfark Bálint utcai bázisán gyülekezett első nap. A Pécsről, Baktalórántházáról, Nyíregyházáról, Kolozsvárról és Ipolyságról érkező tanulók és felkészítőik a különböző versenyekről már részben ismerősként köszönthették egymást. Sajnos, az Ungvárról meghívott iskola adminisztratív okok miatt az utolsó pillanatban visszamondta részvételét. Az idő rövidsége miatt budapesti tanulók meghívásával pótolta helyüket Győr Béla, a tábor vezetője. A bemutatkozás után Becsey János kétszeres paralimpiai bajnok úszóval, a Paralimpiai Bajnokok Klubjának elnökével, MOA-tanácstaggal találkoztak a résztvevők, akik este a labdarúgó-Eb mérkőzéseit a tábor vezetésével együtt tekintették meg. A heti gazdag program keretén belül a résztvevők találkozhattak Cserba Brigitta, toronyugró olimpikonnal; Martinek János kétszeres olimpiai bajnok öttusázóval, a MOA alelnökével; dr. Bodnár András, vízilabdázó olimpiai bajnokkal, a Mező Ferenc Sportbizottság vezetőjével; Imre Géza, olimpiai ezüst és bronzérmes, világ és Európa-bajnok vívóval. Láthatták a Fradi Múzeumot, a Magyar Olimpiai Bizottságot, a Puskás Arénát és a körülötte található régebbi sportlétesítményeket, a szoborparkot dr. Budai Krisztina kiváló tolmácsolásában. A tábor zárásakor minden résztvevő megkapta a tábor emlékérmét és a MOB által biztosított Magyarok az olimpiai játékokon 1896-2022 című könyvet. Jóleső érzés volt a következő napokban a szülői telefonokon érkező köszönetnyilvánítás a tábor rendezésért és a gyerekeknek nyújtott élményekért.

Olimpiai tábor MOB Cserba Brigitta 20240702

Július 6-án, szombaton délelőtt Galambos Tamás sportpálya névadó és emléktábla avatás volt a Szőnyi Bozsik József Általános Iskola sportpályáján, Komáromban. Az avatás mellett a Galambos Emlékkupa Öregfiúk Torna, a Pajtás Kupa 1968-1969 résztvevőinek találkozója is ekkor került megrendezésre. Az ünnepi beszédet Turi Bálint tartotta. Az avatáson részt vett Vidáts Csaba olimpiai ezüstérmes labdarúgóval, aki játszott ezen a pályán többször. Az emléktábla leleplezése után Győr Béla emlékérmet helyezett el a legendás testnevelő táblájánál.

Július 8-án, szülőfalujában, Bakonybánkon, a falunap keretén belül az egykori iskolájának falán avatták fel az olimpiai és világbajnoki bronzérmes kézilabdázó Kéziné Pethő Zsuzsanna emléktábláját. Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő és dr. Iglódi Endre tartott ünnepi köszöntőt, majd leplezték le a márványtáblát. Koszorút helyezett el a képviselőasszony, a MOB és a MOA nevében Iglódi Endre, valamint a Komárom-Esztergom Vármegyei Kézilabda Szövetség képviseletében Kanyó Balázs elnök. Az 1970-es évek válogatottjában szereplő Pethő Zsuzsanna 1964-1978 között volt a Tatabánya hálóőre. A MOB és az MKSZ saját halottjának tekintette és utolsó lakhelyén Tatán nyert örök nyugodalmat három évvel ezelőtt. 76 évet élt. Az ünnepségen részt vett testvére Pethő Aranka és egykori tanára, Bakonybánk díszpolgára, Szilágyi Erzsébet és a válogatott kapus több volt osztálytársa is. Érdekesség, hogy közvetlenül az egykori iskola melletti lakóházban élt a bajnoknő 14 éves koráig.

Rendhagyó módon, nem halottak napja alkalmából, hanem a párizsi olimpia előtt egy hónappal, 2024. június 29-én, a debreceni köztemetőben nyugvó olimpikonok (Nagy Margit, Németi Gyula, Tóth Lajos, Tarányi József, Hódos Imre, Békessy Béla), valamint a paralimpikon Legeza György sírhelyénél emlékeztek meg a DHSE Békessy Béla Olimpiai Baráti Kör Szakosztály tagjai és az érdeklődő olimpiabarátok. A séta során Erdei Nóra idegenvezető és Parádiné Kenéz Tünde szakosztályvezető az elhunytak hozzátartozóival együtt idézte fel az olimpikonok pályafutását, sikereit, valamint az elmúlt olimpiák történetét. A temetői sétát megtisztelte jelenlétével Nagy Margit menye és testvérei, Németi Gyula fia, valamint Tarányi József dédunokája. Ez a program is része volt az Alliance Francaise de Debrecen Egyesülettel közösen szervezett programsorozatnak, mely az olimpiai játékok ideje alatt is folytatódni fog.

Az Esztári Irinyi Károly Általános Iskolában 2024. július első hetében Erzsébet-tábort szerveztek az olimpiai játékok jegyében. A táborban a gyerekek különböző karszalagot kaptak, amely az olimpiai ötkarika színeit jelképezték. A tábor első napján rendezték a megnyitó ünnepséget, amikor meggyújtották az „olimpiai lángot” is és a különböző földrészek zászlóival felvonultak a tornateremben. A következő napok programjai között volt pl. zászlókészítés, pizzasütés, játékos sorverseny, akadálypálya, Robotolimpia, sportlövészet, valamint olimpiai facsemetét is ültettek. A tábor 4. napján Parádiné Kenéz Tünde A játékok a párizsi olimpia jegyében c. programon bemutatta az olimpiák történetét, a legismertebb olimpiai bajnokokat, a párizsi olimpia helyszíneit, valamint betekintést nyújtott a paralimpiai játékokba is. A táborban résztvevők gyerekekkel együtt áttekintette az olimpia mottóját, eszméit, szimbólumait. Vetélkedőkön (pl. kvíz, puzzle, totó) a résztvevő gyerekek próbára tehették tudásukat. A sport mellett a francia kultúra, történelem és gasztronómia is terítékre került. Emellett a diákok megtekinthették a Debrecen és vonzáskörzetéhez kötődő élsportolók az olimpiákon című kiállítást is. Valamennyi táborozó apró ajándékot és emléklapot kapott a nap zárásaként. A pedagógusok az OVEP kézikönyveket is használták, hogy minél színesebb és érdekesebb módon adják át az olimpiai eszmét és a sport örömét. A résztvevő gyerekek ígéretet tettek arra, hogy nagyon fognak szurkolni a párizsi olimpián résztvevő magyar sportolóknak.

Esztár Olimpiai Tábor 202407

Az elmúlt hétvégén, Gyenesdiáson rendezte meg a Magyar Sportlövő Szövetség a Futócéllövő Országos Bajnokságot. A bajnokságon érmeket adott át dr. Iglódi Endre.

(MOB-MOA, GyB; fotók: Szögyényi Gábor, Aszód EPG, Budafok KLÁI, PKT)