Dumi

Nekilátnak a férfi pólósok is

2024. 07. 28.
Megosztás

Vasárnap este 19:30-tól a férfi vízilabda-válogatottunk is bemutatkozik Párizsban, méghozzá a házigazda franciák ellen, akiknek lenne miért visszavágni.


A hét utolsó napján egyik slágercsapatunk, a férfi vízilabda-válogatott is megkezdi szereplését, és talán csak akkor kaphatott volna nehezebb ellenfelet Franciaországnál, ha Spanyolországgal kezdene – persze utóbbira sem kell sokat várni, mert az aktuális Európa-bajnok és vb-3. lesz a második fordulóbeli ellenfél…

Na de az elsőben a franciák várnak a mieinkre, és ne legyintsen senki e párosításra, mert a rivális nemcsak, hogy a házigazda, de az idei világbajnokság negyeddöntőjében jelentős hátrányból végülis legyőzte a fiainkat, akik ezek után csak a 7. helyen zártak.

De talán jól jött ez néhány hónappal az olimpia előtt, mert mindenkiben tudatosította, hogy van a mezőnyben négy-öt-hat tényleg nagyon hasonló erejű csapat, amelyek közül bármelyik odaérhet az aranyhoz.

Ettől még természetesen az olimpia megnyerése a célja a 2000-ben olimpiai bajnok Varga Zsolt edzette keretnek, ennek érdekében pedig a verseny második hetére, az egyenes kieséses szakaszra hegyezi magát. Ugyanakkor a csoportkörben is észnél kell lenni, hiszen a Francia- és Spanyolország elleni rangadókat követően ugyan Japán és Ausztrália következik, de az utolsó fordulóban meg Szerbia.

- - - - - - - - - -

Szurkolói Klub a Kopaszi-gáton!

A siker bennünk van! A Magyar Olimpiai Csapat szurkolói klubja július 26-án nyílik a Kopaszi-gáton a Kopaszi Kertben, ahol korábbi olimpiai bajnokok szakértő hozzászólásai színesítik az eleve izgalmas, magyar érdekeltségű sporteseményeket.

A MOB érdekes kerekasztal-beszélgetésekkel, izgalmas programokkal, a közös drukkolás élményével várja a rajongókat, ráadásul az olimpiáról hazatérő sportolók egy része is egyenesen a klubba jön, hogy itt számoljon be először első kézből az élményeikről.

Az eseményhez természetesen a Magyar Olimpiai Bizottság stratégiai partnerei is csatlakoznak – kísérő programokkal, extra élményekkel. A délutánok, esték házigazdája Fazekas Erzsébet és Léderer Ákos lesz.

A Magyar Olimpiai Csapat szurkolói klubja a Kopaszi Kertben július 26. és augusztus 11. között tart nyitva minden nap 13.00 és 23.00 óra között.