
Sportos családba született, civil életében a mai napig hasznosítja az öttusában megszerzett skilljeit. Bár trénerként nem áll távol tőle a sok beszéd, ám becenevét nem emiatt kapta. Hatvanéves lett a ’80-as évek legendás öttusatriójának Rizsája, Mizsér Attila.

Április 21-én ünnepli 75. születésnapját Horváth László (a képen balra) sokszoros magyar bajnok, világbajnoki ezüstérmes öttusázó, az 1980-as moszkvai olimpián második helyezett öttusacsapat tagja, későbbi edző, szövetségi kapitány, sportvezető. Isten éltesse!
Sorozatos sérülések nehezítették a felkészülését, a csapatba is harmadikként került be, ám mégis ő lett a sportág történetében az első, aki egyazon olimpián tudott egyéniben és csapatban is az első helyen végezni. Nyolcvanöt éves lett Németh Ferenc, őt köszöntjük.

Hosszú szünet után világkupa-fordulóval folytatják az öttusázók a tokiói olimpiai kvalifikációs pontok gyűjtését.

A Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban szeptember 2-án megtartott tisztújító közgyűlésen az elnöki posztra egyedüli jelölt volt Bretz Gyula, aki a lehetséges 40 szavazatból 39 támogató voksot kapott, így a következő ciklusban is ő maradhat a szervezet elnöke.

Csillaghegyen született, de nála kevesen ismerik jobban a mexikói magaslaton való versenyzés speciális körülményeit. Ha anno az iskolából meglógva a Tímár utcától nem fut egészen Aquincumig, tán sose derül ki tehetsége... Nyolcvanötödik születésnapját ünnepli dr. Török Ferenc, őt köszöntjük!

A Farkasréti temetőben csütörtök délelőtt végső búcsút vettek Benedek Ferenc öttusa mesteredzőtől. A gyászszertartáson az olimpiai családot többen képviselték, többek közt Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke, Fábián László sportigazgató, vagy az egykori tanítvány Balczó András, a Nemzet Sportolója.

A Farkasréti temetőben július 2-án búcsúztatják a korábbi öttusázó, majd sportágában mesteredző Benedek Ferencet. A Mester tanítványa volt többek közt az olimpiai bajnok Balczó András és Martinek János is.

Egy 12 hetes időszakban, 2021. március 24. és június 13. között találnak majd gazdára – a többi között a budapesti világkupa-szereplés alapján – a még megszerezhető olimpiai kvóták öttusában.
A Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) közzétette a jövő évre halasztott tokiói olimpiára vonatkozó, átalakított kvalifikációs rendszerét.