
Kilencven esztendős Németh Ferenc kétszeres olimpiai bajnok öttusázó, edző, sportvezető (a képen jobbra). A Csepel legendája Rómában egyéniben és csapatban is a csúcsra ért.

Egykoron az öttusa is „magyar” sportág volt. Az 1976-os olimpiára regnáló világbajnokként utazott a Kancsal Tamás, Maracskó Tibor, Sasics Szvetiszlav összetételű csapat, akik végül egy bronzéremmel térhetek haza. A trióból utóbbi betöltötte 75. születésnapját, őt köszöntjük.

A Farkasréti temetőben január 11-én elbúcsúztatták Medvegy Iván öttusa mesteredzőt, a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi szakmai főmunkatársát, a szervezet közgyűlésének tiszteletbeli tagját. Az öttusázók, egykori versenyzői és az olimpiai család nevében az olimpiai bajnok tanítvány, Fábián László, a MOB főtitkára mondta el gondolatait. „Iván távozásával az utolsó általános szakemberek egyikét vesztettük el, szegényebbek leszünk tudása, segítő, ösztönző, egyenesen megfogalmazott véleménye nélkül” – fogalmazott személyes hangvételű nekrológjában a Honvéd egykori öttusázója.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, életének 73. évében rövid, súlyos betegségben 2022. december 3-án elhunyt Medvegy Iván öttusa mesteredző, a MOB tiszteletbeli tagja, egykori munkatársa.

Hosszan tartó betegség után, december 3-án hajnalban elhunyt Medvegy Iván öttusa mesteredző, a Magyar Olimpiai Bizottság egykori sportszakmai főmunkatársa, a MOB közgyűlésének tiszteletbeli tagja. A Honvéd öttusázóinak korábbi vezetőedzője 72 éves volt.

A Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) hétvégi, online kongresszusán döntöttek a legfontosabb kérdésről: a 2024-es, párizsi olimpia után a lovaglás helyére az akadályverseny kerül. Az eseményen nem vonta meg a bizalmat Klaus Schormann elnöktől a sportág legfelsőbb szervezete. Az év női felnőtt versenyzője az idei vb-n ezüst-, az Eb-n bronzérmes Gulyás Michelle, az év edzője pedig Martinek János, a magyar férfi válogatott szövetségi kapitánya lett.

Akár két sportágban is részt vehetett volna az olimpián, volt a MOB igazgatója, civil életét tekintve pedig jogász. Nyolcvanöt éves lett Csillaghegy lokálpatriótája, Török Ottó.

Folytatódtak sportági konzultációink, ahol ezúttal az öttusa, a tenisz és a torna sportág képviselői számoltak be arról, milyen lesz számukra a Párizsig vezető út.

Két olimpiai sportágban, öttusában és kajak-kenuban rendeztek az elmúlt hetekben világbajnokságot. A magyar sportolók mindkettőről érmekkel tértek haza.

Simicskó Istvánt választotta meg elnöknek hétfőn a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) tisztújító közgyűlése.