Öttusában a következő év a kvalifikáció jegyében telik, a felkészülés a héten a hagyományos lovas edzőtáborral megkezdődött. A Magyar Öttusa Szövetség ennek jegyében sajtótájékoztatót tartott, melyen kiderült: a férfiaknál négy, a nőknél pedig három riói olimpiai kvóta megszerzése a cél.
A Magyar Sporttudományi Társaság (MSTT) a TF-en tavasszal megrendezett „Alkalmazott sportpszichológia” elnevezésű, nagy érdeklődéssel kísért konferenciájának szerves folytatásaként hirdette meg október 8-ára a Magyar Sport Házának majd összes előadótermében a gyakorlati, műhelymunkán alapuló sportszakembereknek szóló konferenciáját, melyen a MOB Kiemelet Edző Programjában és a Gerevich-ösztöndíjrendszerben résztvevő szakemberek is jelen voltak.

Argentína komolyan fontolgatja, hogy a közeljövőben téli és/vagy nyári olimpia rendezését megpályázza – írja hivatalos közleményében az Argentin Olimpiai Bizottság (COA).

Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke szerdán sajtótájékoztatón mutatta be az új kézilabda-kapitányt, Mocsai Lajos utódját, a posztot első ízben külföldiként betöltő spanyol-kirgíz Talant Dujshebaevet.
A MOB székháza előtt gyülekeztek szerdán reggel nyolckor, majd különbusszal Ferihegyre mentek, Frankfurton keresztül pedig Tokió felé vették az irányt a '64-es olimpia 50. évfordulója alkalmából szervezett emléktúra magyar delegációjának tagjai.

Szergej Bubka harmadik ciklusát is megkezdheti az Ukrán Olimpiai Bizottság elnökeként.
Hatvannégy október 10. és 24. között rendezték Tokióban a XVIII. Nyári Olimpiai Játékokat. A japán fővárosban a magyar csapat 10 arany-, 7 ezüst- és 5 bronzérmet nyert. A Magyar Olimpiai Bizottság a játékok 50. évfordulója alkalmából emléktúrát szervez a játékok helyszínére. A javarészt akkori érmesekből álló csapat szerdán reggel indul a hosszú útra.
A Magyar Rögbi Szövetség vezetőinek részvételével indult a MOB hagyományos őszi sportági konzultációs sorozata. Az év végéig tartó program az olimpiai sportágak mellett kiterjed a MOB különböző tagozataira is.
Hatszáz fiatalnak tartott előadást a MOB Fair Play Bizottsága az Elek Gyula Arénában. A Ferencvárosi Torna Club, és a bizottság közös szervezésében megvalósult programon a Fradi 10 – 18 éves ifjú sportolói vettek részt.
A Magyar Olimpiai Bizottság megújult utánpótlás-magazinjának ötödik adása kedden kerül műsorra a Sport1 tv-csatornán este negyed hattól. A műsorban az asztalitenisz-legenda Klampár Tibor mellett több nanjingi magyar hős is megszólal.