
Július második felében rendezte meg a Nemzetközi Olimpiai Akadémia a 16. Nemzeti Olimpiai Akadémiák és Bizottságok delegáltjainak találkozóját a görögországi Olympiában. A Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Olimpiai Akadémia képviseletében Szijj Lilla MOA-tanácstag, a MOA olimpiai nevelési programjának vezetője vett részt a találkozón.

Félidőnél tart a vívás 6 szakága az olimpiai helyekért folytatott versengésben. A csapatversenyeken való jó szereplés a feltétele annak, hogy minél több vívónk lehessen ott a párizsi olimpián. Tekintsük át a szakágak kvalifikációs csapatversenyeit.

Július 30-án ünnepelte 80. születésnapját Perjámosi Sándor sportvezető, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja, a Sportegyesületek országos Szövetségének (SOSZ) korábbi alelnöke.

Németh Helga olimpiai bronzérmes, világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó. A 142-szeres egykori válogatott ma edzőként dolgozik, nevéhez egy korábbi utánpótlásprogram is fűződik. Az egykori 7-es mez balkezes átlövő gazdája ötven esztendős.

Augusztus 3-án tölti be 75. életévét Juhász Péter olimpiai ezüstérmes labdarúgó.

Több százan köszöntötték hétfőn este a Duna Arénában a fukuokai világbajnokságról hazatérő aranyérmes férfi vízilabda-válogatottat, amely a döntőbe jutással biztosította részvételét a 2024-es párizsi olimpián.

A Team Hungary 23 érmet szerzett a maribori nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, amivel az éremtábla 6. helyén végzett. Dr. Bartha Csaba, a Magyar Olimpiai Bizottság operatív igazgatója szerint a magyar utánpótlás jó úton halad, és nagyon meg kell becsülni azt, aki ma multisporteseményt szervez.

A vívók Milánóban három, a vízilabdázók és úszok Fukuokában egy-egy aranyérmet szereztek sportáguk világbajnokságán. Az atléta Halász Bence megdobta kalapácsvetésben az olimpiai szintet. Az olimpikon Pigniczki Fanni aranyérmes a Nyári Egyetemi Világjátékokon. A tízedik helyen ért célba a magyar mix-váltó a triatlon világbajnoki sorozat angliai állomásán. A Hajós Artúr, Stréli Bence strandröplabda-duó sporttörténelmi győzelmet írt Szlovéniában. Díjlovaglóink Prágában lecsúsztak az olimpiáról.

Augusztus elsejétől lehet akkreditációt kérni a 2024-es téli ifjúsági olimpiára.

Életének 83. esztendejében július 27-én elhunyt Lendvai Tibor (jobbra, elöl) olimpikon pályakerékpáros - osztották meg a kerékpárosok a közösségi oldalukon.