
A tokiói szervezőbizottság elindította „G-műholdat az űrbe" nevű programját, amelynek célja, hogy a kozmoszból reklámozza az olimpiai és paralimpiai játékokat. A terv egy kisméretű műhold legyártása és űrpályára állítása.

A Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának közgyűlése szerdán elfogadta a 2018-as beszámolókat és a 2019-es terveket. A jelenlévők személyi kérdésben is döntöttek: az elnökségbe bekerült Kovács István olimpiai bajnok ökölvívó. A Márványmenyasszony étteremben tartott fórumot dr. Nébald György vezette, a bajnokok klubját Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is köszöntötte.
Megkezdődtek 2019-es olimpiai sportági konzultációk a MOB székházában, melynek keddi résztvevője a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) volt, akik egy hazai rendezésű világbajnokság után, a kontinensviadalok – Európa Játékok, Európa-bajnokság – előtt számoltak be a sportág jelenlegi hazai helyzetéről.

A Nemzetközi Olimpiai Akadémia idén 15. alkalommal rendezte meg a nemzeti olimpiai akadémiák tanácsainak nemzetközi találkozóját, az akadémia képzőközpontjában, a görögországi Olympiában. A május 10. és 17. közötti eseményen a magyar szervezetet dr. Bukta Zsuzsanna tanácstag - a Magyar Curling Szövetség elnöke, a MOB és a szervezet Nők a Sportban Bizottságának tagja - képviselte. A sportvezető beszámolója következik.

A Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) ideiglenes elnöke, Mohamed Moustahsane biztos abban, hogy a szervezet a problémák ellenére is képviselheti a sportágat az olimpiai eseményeken. A testület 8 fős delegációja Lausanne-ban találkozott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság képviselőivel.

Az ifjúsági olimpia a kezdetektől fogva remek tesztalany volt új sportágak, vagy más, sporttal kapcsolatos innovációk kipróbálására. Ez alól a 2020-as lausanne-i téli ifjúsági játékok (YOG) sem lesz kivétel.

Egy hónappal a megnyitó előtt bemutatták a minszki, II. Európa Játékok érmeit. Összesen 1084 érmet - 329 aranyat és ezüstöt, valamint 426 bronzot - készítenek a II. Európa Játékokra, minden medál hátuljába belevésik a sportágat és a versenyszámot, amelyben az illető versenyző dobogós helyezést ért el.

Beiktatták az International Swimming Hall of Fame-be dr. Salamon Ferencet (a képen jobbra), aki sportdiplomataként legalább annyit – ha nem többet – tett az elmúlt hetven évben a vízilabdasportért, mintha a medencében tempózta volna végig játékosként.

Az idén 100 esztendős Lengyel Olimpiai Bizottság adott otthont a Közép- és Dél-Kelet Európai országok (Central & South – Eastern Europe NOCs Meeting, CSEENOCs Group) olimpiai bizottságai találkozójának. A Gdansk melletti sopoti eseményen a magyar küldöttséget Kulcsár Krisztián MOB-elnök és Vékássy Bálint főtitkár alkotta. A sportdiplomáciai találkozónak 2020-ban Magyarország adhat otthont.

Közgyűlést tart pénteken délután a Larus Étteremben a Magyar Olimpiai Bizottság. A május 24-ei eseményen a jelenlévők elfogadhatják a szervezet 2018-2028-as, „Ötkarika frissen festve” elnevezésű stratégiáját, illetve döntés születhet több idei, valamint egy jövő évi olimpiai eseménnyel kapcsolatban is. Napirendre kerülnek a 2018-as beszámolók is.