
Hétfőn délután összejövetelt rendezett a Válogatottak Klubja a Hotel Gellért különtermében. Az eseményen több olimpikon labdarúgó is megjelent. Ott volt többek között Tokió olimpiai bajnoka, Szentmihályi Antal, Ihász Kálmán, a mexikói bajnokok közül Dunai Antal, a müncheni ezüstérmes Vépi Péter és Branikovics László.

Megtartotta első ülését a Magyar Úszó Szövetség újonnan választott elnöksége. Mielőtt Wladár Sándor elnök átnyújtotta a megbízó-leveleket a grémium tagjainak, rövid beszédében megemlítette: „A mai nappal elindul az a folyamat, hogy azt a bizalmat, amit kaptunk a közgyűlésen, megfelelőképpen törleszthessük a tagság felé. Tanulnunk kell a múlt hibáiból, tudjuk, mi miatt vonták meg a bizalmat az előző elnöktől – valóban egy szolgáltató, képviselő, balhéktól mentes úszószövetségre van szükség. A MÚSZ-nak érzékelhetővé, megfoghatóvá kell válnia a tagság számára, látniuk, tapasztalniuk kell, hogy ez mostantól fogva egy más szövetség. Azt szeretném, hogy ezentúl az együvé tartozás vezesse tetteinket.”

Megalakulásának 25 éves éves évfordulóját ünnepelte az Azerbajdzsáni Olimpiai Bizottság. Az eseményen a Magyar Olimpiai Bizottságot dr. Kamuti Jenő, a szervezet elnökségi tagja, a Nemzet Sportolója, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke képviselte.

A sikeres vízes világbajnokság megrendezése után a Magyar Úszó Szövetség úgy döntött, hogy megpályázza a 2018-as rövidpályás úszó Világkupa egyik állomását – a kétnapos viadalra a Duna Arénában kerülhet sor. Wladár Sándor elnök leszögezte: a magyar úszók és a sportág rajongói megérdemlik, hogy minden évben legyen Budapesten egy világesemény.

Már több mint félmillió versenyengedéllyel rendelkező sportoló van Magyarországon, akiknek több mint a fele utánpótlás korú - számol be róla a kormany.hu. Erről Szabó Tünde sportért felelős államtitkár adott tájékoztatást kedden az országgyűlésnek.

A tornászok montreáli világbajnokságának első napján 69 nemzet 241 férfi tornásza lépett a szerekhez. A Kardos Botond, Boncsér Krisztián, Kállai Zoltán, Selmeczi Bánk, Dudás Norbert és Vecsernyés Dávid összeállítású férfi válogatott a 3. csoportban szerepelt. Versenyzőink a gyakorlatokban több hibát is vétettek.
Az olimpiai programban is szereplő küzdősport, a taekwondó legfiatalabb művelői, a kadet korúak Európa-bajnokságának ad otthont csütörtöktől vasárnapig a BOK sportcsarnok, ahol 42 országból 461 ifjú harcművész indul, közte 13 magyar. Az esemény egyik védnöke Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a 2020-as tokiói olimpia költségeinek további csökkentése érdekében a nemzeti ötkarikás bizottságok együttműködését kéri, többek között az olimpiai falu szolgáltatásainak korlátozásában.

Berki Krisztián vállműtétje és Dévai Boglárka sérülése miatt a magyar tornászválogatott tagjai közül csak Kovács Zsófiától várható előkelő helyezés a hétfőtől vasárnapig tartó montreali világbajnokságon.

A hét végén Sukorón rendezték meg az első válogatóversenyt a jövő októberi Buenos Aires-i Ifjúsági Olimpiára. Ez alapján szakáganként Dónusz Éva utánpótlás szövetségi kapitány 4+2 versenyzőt jelölt ki, akik központilag megkezdhetik a felkészülést a jövő áprilisi barcelonai európai kvalifikációs versenyre, amelyen szakáganként a legjobbak állhatnak rajthoz.