![]()
A 2018-as pjongcsangi téli olimpia szervező bizottsága bemutatta a hivatalos sportági piktogramokat, amelyeken a játékok jelmondatát, az „Új horizontokat” szerették volna érzékeltetni.
![]()
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Thomas Bach is részt vett az Európai Olimpiai Bizottság (EOB) ülésén, amelyen beiktatták a 2019-es Minszkben megrendezendő II. Európa Játékok koordinációs bizottságának új vezetőjét, Sziprosz Capraloszt.

Az ostravai műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon Tóth Ivett remek rövidprogramjával, és a kűrben egy kis hibát vétve a 8. helyen végzett. Ezzel Magyarország a jövő évi Eb-n két női egyéni műkorcsolyázót indíthat majd. Jó úton a sportág egy évvel a téli olimpia előtt. A kontinensviadal még nem kvalifikált a pjongcsangi olimpiára, de az itt mutatott forma sokat jelenthet a pontozók emlékezetében majd a világbajnokságon.

A Magyar Antidopping Csoport (MACS) előadásának szakmai anyagával bővültek a Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia elérhető, honlapunkról is letölthető segédanyagai.

Klaus Schormann, aki 1993 óta kormányozza elnökként a Nemzetközi Öttusa Szövetséget, a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársától értesült arról, hogy Martinek János, a szöuli olimpiai játékok egyéniben és csapatban is aranyérmes egykori sportnagysága vette át a szövetségi kapitányi váltóbotot a leköszönő Pálvölgyi Miklóstól.

A Törekvés SE vívói és a balatonfüredi kézuilabdázók kiváló decemberi eredményeiknek köszönhetően átvették pénteken a MOB székházában A hónap műhelye díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. Az úszó Keszthelyi Kiscápák a Közönségdíjjal és százezer forintos utalvánnyal gyarapodtak.
Szakmai vezetőket választott csütörtök délutáni-esti ülésén a Magyar Vívó Szövetség elnöksége. A szövetségi kapitányi és a vezetőedzői, valamint a válogatott edzői megbízatásokat másfél plusz két esztendőre döntötte el a testület. Emellett a különböző szakmai bizottságok elnökeit is megszavazták.

A magyar sport központi állami támogatása 2010 óta nemzetközi összevetésben is egyedülállóan emelkedett az elmúlt években, az olimpiai eredményességben viszont azóta csak az úszás és a kajak-kenu tudott előrelépni - hangzott el a Testnevelési Egyetemen (TF) csütörtökön megtartott Eredményjelző: Magyar sport 2016 című konferencián.

A Zuglóban működő, megalakulása 25. évfordulójához közeledő Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör összejövetelein dicséretes módon hívja meg a régi idők nagy tanúit. Olimpiai bajnokokat és helyezetleneket egyaránt. Csütörtökön este az immár 84 éves Gremingerné Tilkovszky Ibolya volt a vendégük, aki az 1952-es, helsinki olimpián képviselhette Magyarországot (a képen Varga János olimpiai bajnok birkózóval).

Stockholm jelezte, hogy otthont adna a 2026-os téli olimpiának. A városvezetés pénteken mutatja be az előzetes felmérés eredményeit, a svéd kormány pedig ősszel nyújthat be hivatalos jelentkezést a kilenc év múlva esedékes téli játékok lebonyolítására a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), amely 2019 nyarán dönt a helyszínről.