
Veréb István a mob.hu után a Digi Sportnak is beszélt arról, milyen érzések kavarognak benne annak kapcsán, hogy a bakui Európa Játékok jövő pénteki megnyitóján ő viheti a magyar zászlót.
Az idei nyári Universiade helyszíne a koreai Kvangdzsu lesz július 3-14 között. Kvangdzsu Korea hatodik legnagyobb városa, másfél millió lakossal. A sportvilág 2002 óta ismerheti, akkor a labdarúgó-vb egyik helyszíne volt. A magyar csapat előkészületeiről, összetételéről és tervezett programjáról nyilatkozott dr. Székely Mózes a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség főtitkára.

Már elérhető az egy hét múlva kezdődő, bakui Európa Játékok hivatalos alkalmazása, melynek segítségével okostelefonon bárki követheti az eseményeket, valósidejű információkat érhet el a versenyekről, számos érdekességet tudhat meg az első kontinentális multisport-rendezvényről.
Tárgyalóasztalhoz ültek a Magyar valamint a Szlovák Olimpiai Akadémia képviselői csütörtökön a MOB székházában. A felek a megbeszélésena közös szellemi olimpiai vetélkedő versenykiírását egyeztették. A vendégeket Szabó Bence a MOB főtitkára is köszöntötte.

A „Gazdasági előnyök” panelbeszélgetés résztvevői egyetértettek abban: amennyiben Budapest rendezheti meg a 2024-es olimpiát, az első számú cél a fenntarthatóság kell legyen.

Június 10-én tartja idei harmadik közgyűlését a Magyar Olimpiai Bizottság.

Több mint két tucat sportág jelezte, hogy bekerülne a 2020-as tokiói olimpia programjába; 23 sportág nemzetközi szövetsége erről már hivatalosan is értesítette a játékok szervezőbizottságát.
Az olimpiai kvalifikáció szempontjából is igen fontos állomásához érkezett a vívósport. Áprilisban az amerikai földrész már megrendezte kontinens-bajnokságát, most Európán a sor. Június 5. és 11. között a svájci Montreux várja a legjobbakat.
Kriza Ákos, Miskolc polgármestere szerint a magyarországi olimpia olyan közös, nemzeti ügy, mellyel nemcsak Budapest, hanem az egész ország nyerne.
A Magyar Sporttudományi Társaság az egri Eszterházy Károly Főiskolán tartja XII. Országos Sporttudományi Kongresszusát június 4. és 6. között. Az egri eseményre - amely három napra a magyarországi sporttudományi élet fókuszába kerül – több mint 200 regisztrált sportszakember jelezte részvételi szándékát.