Csabai Atillát, a Magyar Szkander Szövetség elnökét, a MOB tagját a Szófiában zajló Európa-bajnokságon megválasztották a Szkander Világszövetség alelnökének, ami azt jelenti, hogy a nemzetközi szervezetben a magyar sportvezető képviseli kontinensünket.

Lemondott Marius L. Vizer, a több mint száz olimpiai és nem olimpiai sportág nemzetközi szövetségét, valamint nagyszabású sportesemények szervezőit tömörítő SportAccord elnöke.
Kedden a Sport2 televízió műsorában 19 órától ismét jelentkezik a MOB utánpótlássport-magazinja, a Sport mindenkié.

Rekordot jelentő, 107 sportágat próbálhattak ki térítésmentesen azok a fiatalok, akik pénteken és szombaton kilátogattak a Merkapt Sportközpontba, a XVI. Budapseti Nagy Sportágválasztóra. Az eseményt harmadik esztendeje a MOB is kiemelten támogatja.

Rio jegyében a hétvégén moszkvai Grand Prix-viadalon álltak pástra a kardvívók. A férfiak csatái magyar sikerekkel zárultak. Szilágyi Áron és Decsi Tamás egészen az elődöntőig menetelt, de ott mindketten megtorpantak, s így meg kellett elégedniük a harmadik helyezéssel.
A hazai kerékpársport jövőjét meghatározó döntés született a Magyar Kerékpársportok Szövetségének pénteki közgyűlésén. A küldöttek többséggel elfogadták az új alapszabályt, melynek értelmében a korábbi ernyőszervezet és három szakági szövetség struktúrája megszűnik, és a magyar kerékpársport egyszövetségi rendszerben fejlődhet tovább. Az elnök Poloni István (a képen jobbra) maradt.
A MOB Sport XXI. programjának támogatásával rendezték az Országos Mini Kupa Röplabdatornát Székesfehérváron és Gyöngyösön. Az eseményen a fiatalok találkozhattak a sportág két, a versenyeknek is nevet adó legendájával: dr. Kotsis Attilánéval és Tatár Mihállyal.
A MOB Sportolói Bizottságának legfontosabb feladatai közé tartozik a sportolók érdekképviselete, valamint az olimpiai és paralimpiai felkészülés zavartalan támogatása. A dr. Szabó Tünde elnök által vezetett MOB Sportolói Bizottság nyilatkozatot fogalmazott meg a hozzá érkezett, Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) körül kialakult sajnálatos események és tisztázatlan vezetői döntésekkel kapcsolatos bejelentések alapján.
A Magyar Sí Szövetség közgyűlése előtt 85. születésnapja alkalmából köszöntötték az '52-es és '64-es téli olimpia alpesi sízőjét, Kővári Károlynét. A 102-szeres magyar bajnok Életműdíjat vehetett át.
Sajnálhatják, akik nem tudtak részt venni a „Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör” rendezvényén, mert a meghívott vendég – Molnár Erika – aki négyszeres Európa-bajnok, ötszörös Európa-bajnoki ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnoki bronzérmes, világbajnok, kétszeres vb-ezüstérmes, háromszoros vb-bronzérmes, és kétszer képviselte hazánkat az olimpiai játékokon (Sydney, 2000; Athén, 2004) - valósággal lenyűgözte a kör tagjait.