Sílövészet: Ferry és Domracseva sikere a tömegrajtosban

Sílövészet: Ferry és Domracseva sikere a tömegrajtosban

2014. 03. 09.
Megosztás

Vasárnap a férfiak és a nők tömegrajtos versenyével folytatódott a sílövők világkupa-sorozata a szlovéniai Pokljukában. Előbbieknél a svéd Björn Ferry (a képen), utóbbiaknál pedig a fehérorosz Darja Domracseva győzött.

A férfiak versenyben négy olimpiai bajnok egyszerre kezdte meg az utolsó lövészhetet. Az addig hibátlanul teljesítő versenyzők közül csak a norvég Emil Hegle Svendsen rontott egyet, így hárman maradtak az élen. Közülük az orosz Jevgenyij Usztjugov nem bírta a tempót a két éllovassal, így neki már korábban leszakadva be kellett érnie a harmadik hellyel, míg az élen Ferry és a francia Martin Fourcade váltotta egymást. Az utolsó emelkedőnél a svéd tört előre, s vezető pozícióját már nem is adta ki a kezéből.

A hölgyeknél már a második lövészet után is csak ketten, az orosz Olga Zajceva és a szlovák Anastasiya Kuzmina maradt az élen, ők azonban hibáztak a harmadik sorozatban, így az üldözők közül Domracseva és a finn Mäkärainen előtt volt adott a lehetőség az első helyre kerülésre, de csak az előbbi lőtt hibátlanul. Az utolsó sorozatnál Domracsevának még egy hiba is belefért az első hely megtartásához, míg a finn lett a második, aki ezzel az összetett vk-ban is átvette a vezetést, míg a harmadik az orosz Olga Zajceva lett.

Még két világkupa futam van hátra ebben a versenyidényben. Március 13-16 között a finnországi Kontiolahti, majd március 20-23 között a norvégiai Oslo Holmenkollen lesz házigazdája egy-egy futamnak.

Sílövő-vk, Pokljuka (Szlovénia)

FÉRFI 15 KM-ES TÖMEGRAJTOS VERSENY: 1. Björn Ferry (svéd) 35:19.3 perc (0 lőhiba), 2. Martin Fourcade (francia) +4.7 (0), 3. Jevgenyij Usztjugov (orosz) +12.5 (0)

AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Martin Fourcade (francia) 660 pont, 2. Emil Hegle Svendsen (norvég) 485, 3. Dominik Landertinger (osztrák) 462

NŐI 12.5 KM-ES TÖMEGRAJTOS VERSENY: 1. Darja Domracseva (fehérorosz) 36:16.4 (2), 2. Kaisa Mäkäräinen (finn) +22.2 (2), 3. Olga Zajceva (orosz) +35.9 (1)

AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Kaisa Mäkäräinen (finn) 601, 2. Tora Berger (norvég) 587, 3. Darja Domracseva (fehérorosz) 571

(Forrás: NSO)