Széles tömegeket megmozgató sportrendezvényekhez kapcsolódó hírek.
Búcsút vettek Monspart Saroltától" />

Május 3-án végső búcsút vettek Monspart Saroltától. A tájfutó világbajnokot, a MOB korábbi alelnökét, a Nemzet Sportolóját – utóbbi elit társaság nevében – dr. Kamuti Jenő méltatta.
Az olimpiai család is gyászolja Monspart Saroltát" />

Hosszan tartó súlyos betegség után, április 24-én reggel elhunyt Monspart Sarolta világbajnok tájfutó, a Magyar Olimpiai Bizottság korábban szabadidősportért felelős alelnöke. A Nemzet Sportolója sokat tett az olimpiai mozgalomért, haláláig tagja volt a MOB Nők a Sportban, majd Esélyegyenlőségi Bizottságának. A szabadidősport egyik legjelentősebb hazai népszerűsítője, a magyar amatőr futóélet egyik legnagyobb alakja 76 esztendős volt.
Monspart Sarolta hivatalosan is a Nemzet Sportolója lett" />

Monspart Sarolta hivatalosan is tagja lett a Nemzet Sportolói társaságnak. A Magyar Közlönyben kedden jelent meg, hogy a kormány a sporttörvény alapján - megismerve és tudomásul véve a Nemzet Sportolóinak javaslatát - Monspart Sarolta tájékozódási futó, a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi alelnöke, a MOB Nők a Sportban Bizottságának jelenlegi tagja részére a Nemzet Sportolója címet és az azzal járó életjáradékot adományozza.
Hogyan tartsd magad formában a járvány alatt?" />

Az ESPN ezekre a kérdésekre és tévhitekre kereste a választ Lauren Sauerrel, a baltimore-i John Hopkins Egészségközpont krízishelyzet-szakértőjével.
Monspart Saroltát javasolták tagjai sorába a Nemzet Sportolói" />

A világbajnok tájfutót, a hazai szabadidősport-szövetség korábbi elnökét, a Magyar Olimpiai Bizottság egykori alelnökét, a Nők a Sportban Bizottság jelenlegi tagját, a többszörös MOB-díjazott Monspart Saroltát jelölték a Nemzet Sportolói a tagjai sorába, a közelmúltban elhunyt Székely Éva olimpiai bajnok úszó megüresedett helyére.
Talabos Attila holtversenyben 3. a Piotr Nurowski-díj téli rangsorában" />
A szarajevói téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon aranyérmes magyar rövidpályás gyorskorcsolyázó Talabos Attila holtversenyben harmadik lett az Európai Olimpai Bizottság (EOC) 40. szemináriumán kihirdetett Piotr Nurowski-díj téli versenyében. Az eredményhirdetésen részt vett Kulcsár Krisztián MOB-elnök, Vékássy Bálint főtitkár és Dósa Viktória nemzetközi főmunkatárs, olimpiai csapatvezető is.
Hegyen, völgyön és aszfalton a Zsivótzky-kör - volt, aki a Vivicittán futott" />

Mozgalmas és változatos programot teljesítettek az elmúlt hétvégén a sikátori Zsivótzky-kör tagjai. Volt, aki erdei túrán vett részt, volt, ki barlangászott, és volt, aki a budapesti Telekom Vivicittán futott.
„Az Ötpróba olyan ügyet képvisel, ami a MOB-nak is fontos”" />

„Az Ötpróba egy olyan ügyet képvisel, ami nekünk fontos, hisz lényeges számunkra, hogy megmozgassuk az embereket, s ezzel is hirdessük az olimpiai eszmét" - fogalmazott Kulcsár Krisztián az Ötpróba-mozgalom pénteki sajtótájékoztatóján. A MOB székházában rendezett eseményen Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos bejelentette: a szabadidősport-eseménysorozat 24 résztvevője elutazhat a jövő évi tokiói olimpiára.
Szilágyi Áron szerint nagy lehetőség, hogy egyre többen tapasztalhatják meg a mozgás örömét" />

A Városligeti Műjégpályán január 1-jén újévi korcsolyázással indul el hivatalosan a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa egész éves programsorozat - jelentették be szerdán, a Városligeti Műjégpályán rendezett sajtótájékoztatón. Az eseménysorozat mottója, hogy jövőre egyetlen nap se teljen el sportolás nélkül. A kétszeres olimpiai bajnok kardozó, Szilágyi Áron elmondta, számára sportolóként egyrészt óriási öröm, másrészt hatalmas lehetőség is, hogy minden eddiginél több ember tapasztalja meg azt, milyen jó hatással lehet a mozgás az egészségére, a kedélyállapotára, s az egész életére.