Tíz serpa indul Erőss Zsolték után

Tíz serpa indul Erőss Zsolték után

2013. 05. 24.
Megosztás

Nepáli idegenforgalmi illetékesek bejelentették, hogy egy tíz serpából álló csapat megpróbálja azonosítani azt a helyet, ahol a Kancsendzönga megmászása után eltűnt Erőss Zsolt és Kiss Péter.

"Csak akkor küldünk a keresésükre helikoptereket, ha megtalálják a baleset pontos helyét" - mondta az AFP francia hírügynökségnek Dipendra Paudel, a nepáli idegenforgalmi minisztérium egyik illetékese, aki szerint "nagyon kevés az esély arra, hogy még életben vannak".

A nepáli idegenforgalmi hatóságok csütörtökön megerősítették, hogy öt alpinista, közöttük a Csomolungmát elsőként megmászó magyar, Erőss Zsolt feltehetően életét vesztette a Kancsendzöngán. Az eltűnt öt alpinista a 45 éves Erőss Zsolt, a 27 éves Kiss Péter, a 47 éves dél-koreai Pak Nam Szu, és két nepáli vezetőjük, a 24 éves Bibas Gurung és a 23 éves Pho Dorcsi Serpa - közölték.

"Ez nem az Everest" - Soria szerint nem voltak adottak a feltételek a csúcstámatáshoz

"Nem tudjuk, mi okozta az eltűnésüket, lavina keletkezett, vagy lezuhantak" - mondta Dipendra Paudel, a nepáli idegenforgalmi minisztérium egyik illetékese. Utoljára 7800 méter magasan látták őket - tette hozzá.

Nem maradt remény a magyar hegymászók megtalálására

A Csomolungmától keletre fekvő Kancsendzönga a világ harmadik legmagasabb hegycsúcsa. Az Elizabeth Hawley hegymászó szakértő által vezetett Himalájai Adatbázis adatai szerint ezen a csúcson a legmagasabb a halálos balesetek aránya.

(Forrás: mti)