Tóth Adrienn a hetedik, Gyenesei Leila pedig a 21. helyen végzett az öttusázók brazíliai Világkupa-versenyén.
A tavaly Európa-bajnoki ezüstérmes Tóth - aki egy hete, a Vk-sorozat első állomásán 11. volt az egyesült államokbeli Charlotte-ban - bőven 900 pont fölött vívott, ezzel harmadik volt az első szám után. A folytatásban előbb 23. lett a 200 méteres úszásban, aztán három hibával ment végig a lovaspályán, így a hatodik helyről vághatott neki a lövészetekkel megszakított futásnak, melyben egy pozíciót csúszott vissza.
Gyenesei csaknem 150 ponttal kevesebbet gyűjtött a pástokon, de a medencében a második legjobb időt érte el, és csak két rontással fejezte be a lovaglást, ezzel ő nyolcadik volt a kombinált zárószám előtt, melyben azonban jelentősen hátrébb került - a nemzetközi sportági szövetség (UIPM) honlapja szerint.
Győzött a francia Élodie Clouvel. Melléje az orosz Jekatyerina Huraszkina és az ausztrál Chloe Esposito állhatott fel a dobogóra.
Népes, 79 fős mezőny jött össze a Vk-sorozat második állomásán, Rio de Janeiróban. A csütörtöki selejtező mindhárom csoportjából az első 12 helyezett jutott a szombati döntőbe.
Eredmények:
1. Elodie Clouvel (francia) 5512, 2. Jekatyerina Huraszkina (orosz) 5428, 3. Chloe Esposito (ausztrál) 5420,...7. Tóth Adrienn 5360 (vívás: 22 győzelem/13 vereség/952 pont, úszás: 2:20.97 perc/1112 pont, lovaglás: 1140 pont, lövészet-futás: 11:51.00 perc/2156 pont),...21. Gyenesei Leila 5176 (17/18/808, 2:11.87/1220, 1160, 12:33.00/1988)
Vasárnap a férfiak döntőjét rendezik. A mezőny tagja Demeter Bence és Tibolya Péter.
(Forrás: mti)