Dr. Magyar Zoltán, a hazai tornaszövetség elnöke, a MOB alelnöke a napokban jelentette be, hogy megpályázzák a 2017-es tornász világbajnokság rendezését. Az ötletet a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Győr polgármestere, Borkai Zsolt is örömmel fogadta, a vébé helyszíne a napokban átadott győri Audi Aréna lehetne.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) bejelentése szerint tizenhárom döntőt délelőtt rendeznek meg a 2016-os riói olimpián. Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára nem tartja szerencsésnek a változtatást, de úgy véli, a magyar versenyzőket csak kis mértékben fogja érinteni.
Az évtizedes múltra visszatekintő, az új sporttörvény értelmében 2012-től a MOB keretein belül működő Sport XXI. program egyik sikeres sportága a vívás. Riba Ferenc utánpótlás sportági vezető a mob.hu-nak arról beszélt, új és jól szervezett, eredményesen működő szakmai programot indítottak.

A tokiói olimpia szervezőbizottságának elnöke örömmel venné, ha a baseball és a softball visszakerülne az olimpiai programba 2020-ban.
A londoni olimpia aranyérmes kardozója hosszabb felkészülési időszak után most hétvégén a WestEnd Gerevich-Kovács-Kárpáti Férfi Kard Világkupaversenyen - hazai közönség előtt - lép pástra, ezzel megkezdődik számára a világkupa- és Grand Prix-szereplés. Szilágyi Áron az eseményt felvezető sajtótájékoztatón a riói kvalifikációról is beszélt a mob.hu-nak.

Sir Philipp Craven, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke rámutatott: a parasportok az egész társadalmat képesek megváltoztatni.

Miklós Edit, a legjobb magyar alpesi síző ambiciózus tervekkel vág neki a világkupaszezonnak, a világbajnokságra pedig kiemelten készül. A fiatalok közül egyre többen fordulnak hozzá tanácsért.
A győri sportlétesítmény-fejlesztések egyik jelentős projektje a városi sportuszoda megépítése, mely a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) - és várhatóan a magyar sikerek - egyik helyszíne lesz. Az avatásra még idén sor kerülhet.
Kedden a Magyar Birkózó Szövetség elöljárói és szakvezetői vettek részt konzultáción a Magyar Olimpiai Bizottság székházában.
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke kedden bemutatta az Olimpiai Agenda 2020-at, mely 40 (20+20) javaslatot tartalmaz a NOB és az olimpiák megreformálására.