
Sir Craig Reedie, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke nem ért egyet azzal a német törvényjavaslattal, melynek értelmében akár hároméves börtönnel is büntethetnék a doppingoló sportolókat.
A MOB által is támogatott Magyar Sporttudományi Társaság (MSTT) és annak Sporttörténeti Szekciója, a Testnevelési Egyetem Társadalomtudományi Tanszéke és az NSK Magyar Olimpiai és Sportmúzeuma Földes Évának, az utolsó magyar szellemi olimpiai érmes születésének centenáriuma alkalmából konferencia keretében emlékezett meg a művészeti versenyeken legsikeresebb magyarokról.

Idén november 17-én ünnepelte 70. születésnapját Monspart Sarolta tájfutó világbajnok, a magyar szabadidősport kiemelkedő személyisége, a MOB korábbi alelnöke. "Ez a 70 év nem volt unalmas. Váratlanul gyorsan, érdekesen, néhol izgalmasan repült el. Úgy éreztem, és ma is úgy érzem, ha én már nem tudok futni a „kullancs-sántaságom” miatt, legalább másoknak segítsek, hogy minél többen átéljék a futás csodálatos világát" - mondta a mob.hu-nak adott interjúban.

A magyar férficsapat az almati súlyemelő-világbajnokságon nyújtott teljesítményének köszönhetően harcban áll azért, hogy olimpiai kvótákat szerezzen jövőre az Egyesült Államokban, Houstonban.

Több egykori klasszis sportolónk is díjat vehetett át hétfőn a főváros napján, a Budapest egyesítésének 141. évfordulója alkalmából tartott ünnepi közgyűlésen.
"Vízilabdában a 2014-15-ös világliga nekünk már olimpiai kvalifikációs torna, ahol az első hely ötkarikás kvótát jelent" - hangsúlyozta Benedek Tibor férfi szövetségi kapitány a MOB-ban tartott sportági konzultáció alkalmával. A sorozat a férfiak számára kedden indul...

Zlatan Ibrahimovic, napjaink egyik legnagyobb futballsztárja számos rangos tornán szerepelt már, és szeretné, ha az olimpia sem maradna ki az életéből.
A Sportiskolák Országos Szövetségének (SIOSZ) elnöke szakmai konferencián mondta ezt köszöntőjében Debrecenben. Kovács Géza hangsúlyozta, Nanjingban az ifjúsági olimpián 12 sportiskolás képviselte Magyarországot. Lehmann László programvezető kiemelte, a sportiskolai rendszer a hazai utánpótlás-nevelés egyik nagyon fontos eleme. Pignitzky Dorottya a Héraklész-, a Sport XXI. programról és a nanjingi ifjúsági olimpiáról is beszélt.
Dr. Nébald György elnök vezetésével Gyulán töltöttek néhány napot az Olimpiai Bajnokok Klubjának tagjai, köztük dr. Kárpáti György és Rejtő Ildikó, a Nemzet Sportolói. A programban békéscsabai látogatás is szerepelt, ott a város szülöttjét, Palotai Károlyt köszöntötték.
Három, egymással összefüggő cél megvalósítására készül a jövő évi atlétikai világbajnokságon a londoni győztes és kétszeres Európa-bajnoki aranyérmes kalapácsvető Pars Krisztián.