
Május 14-én (kedden) 17 órától, az Avilai Nagy Szent Teréz Plébániatemplomban (1065 Budapest, Szent Teréz u. 2.) vesznek búcsút Györfi Jánostól, a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi osztályvezetőjétől, az Európai és a Magyar Kézilabda Szövetség európai mesteredzőjétől, a Magyar Sporttudományi Társaság alelnökétől.

Dr. Baji Balázs vezetésével ülést tartott csütörtökön a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottsága, mely többek közt a nyári eseménytervet is napirendre tűzte.

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség közlése alapján Bíró Ádám és Kiss Olivér játékvezető is pályára léphet nyáron a párizsi olimpia kézilabdatornáján. „Negyvennégy éve nem fordult elő olyan, hogy mindkét csapatunk és játékvezetőink is ott voltak az olimpián, ezzel teljes a magyar részvétel” ” emelte ki közleményben Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke.

Április 23-24-én második alkalommal rendeztek Párizsban nemzetközi biztonsági szemináriumot, amelyen magyar részről Deutsch Domonkos olimpiai attasé és Szarka Tünde, a MOB nemzetközi munkatársa vett részt.

Az atlétikai és a sportlövő-szövetség vezetőivel közös megbeszéléssel folytatódott április 24-én a Magyar Olimpiai Bizottság párizsi olimpiai konzultációs sorozata.

A 75 esztendős Gedó György olimpiai bajnok ökölvívót köszöntötte a Magyar Olimpiai Bizottság székházában Gyulay Zsolt, a szervezet elnöke és Fürjes Balázs, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja.

Magyarországon Budapest (1933), majd Tata (1970) után, idén harmadik alkalommal Szeged ad otthont a sportág Európa-bajnokságának csütörtöktől vasárnapig. Az idei regatta egyben európai olimpiai kvalifikációs verseny is a szegedi Maty-éri versenypályán. Az épek mellett paraszámokban is rendeznek kvalifikációs- és Eb-futamokat.

Április közepén Rijád, Szaúd-Arábia fővárosa adott otthont a FIE Junior és Kadet Vívó Világbajnokságnak. A kilencnapos versenyen, immár sokadik alkalommal volt jelen a Nemzetközi Fair Play Bizottság kitelepüléssel.

Három olimpiai bajnok is részt vett április 23-án Szolnokon a 31. COOP Májusfa Futáson. A több mint 5500 résztvevőt a Magyar Olimpiai Bizottság részéről Gyulay Zsolt elnök köszöntötte, aki egyben az esemény szakmai fővédnöke is.

Az Île-de-France Mobilités által kifejlesztett Public Transport Paris 2024 applikáció segíti az olimpiai résztvevőket és szurkolókat abban, hogy a lehető legoptimálisabb útvonalon jussanak el a sportesemények helyszínére.