
Életének 81. évében elhunyt Holéczy Tibor egykori sífutó olimpikon, a Magyar Sí Szövetség volt főtitkára, az Újpesti Dózsa örökös bajnoka – tájékoztatott hírlevelében a Magyar Sí Szövetség.

Dr. Gyenesei István életének 76. évében, türelemmel viselt, súlyos betegség után elhunyt – osztotta meg a hírt közösségi oldalán a politikus-sportvezető lánya, a sífutásban és öttusában is olimpikon Gyenesei Leila. A korábbi miniszter, országgyűlési képviselő sportvezetőként tagja volt a MOB közgyűlésének és elnökségének is.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) csütörtökön levélben tájékoztatta a Magyar Olimpiai Bizottságot, hogy a súlyemelő Nagy Péter londoni olimpiai eredményét 8. helyre módosították.

Lakatos Tamás ifjúsági olimpiai negyedik helyezett asztaliteniszező. A sportolót a Magyar Olimpiai Bizottság, a Team Hungary hetente jelentkező podcastjának 25. felvonásában Szabó Szilárd kérdezi. A MOBCast az Allianz támogatásával jött létre.
Új síközpontot létesítenek a székelyföldi Gyergyószentmiklós közelében. A fejlesztés a válogatott sportolók és az olimpiai mozgalom számára is fontos lehet. A márciusi szakmai bejáráson a Magyar Olimpiai Bizottság képviselői is részt vettek.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke kinevezte Fürjes Balázst, a szervezet magyar tagját a NOB Olimpiai Program Bizottsága tagjává.
Nemzetközi szimulációs konferenciát és versenyt rendeztek a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, március közepén. Magyarország kilenc francia-magyar kéttannyelvű oktatási intézményéből tíz, egyenként kétfős csapat érkezett, amelyek tagjai a közelgő párizsi olimpia témaköreit dolgozták fel.

A többszörös olimpiai-, világ- és Európa-bajnok kajakos, Kovács Katalin volt a vendége a soron következő Varjú-estnek. Az ilyen fórumokon csak ritkán látható sportolóra rengetegen voltak kíváncsiak.

Doppingellenes tájékoztatót tartott a párizsi olimpiára készülő magyar küldöttség tagjainak a játékok megnyitója előtt 129 nappal a Magyar Olimpiai Bizottság szervezésében, annak székházában, a Nemzeti Doppingellenes Szervezet (HUNADO) képviseletében dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője, a MOB Orvosi Bizottságának tagja.

Olimpiai kvótát szerzett a magyar férfi kézilabda-válogatott, mivel 30-27-re legyőzte Portugáliát a selejtező tatabányai tornájának vasárnapi zárónapján, és a tabella második helyén végzett.