
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Thomas Bachot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökét, a tárgyaláson a nemzetközi sportélet aktuális fejleményeiről, a sport béketeremtő képességéről és az ukrán sportolóknak nyújtott magyar segítségről is szó volt.

Bécsben tartotta tisztújító kongresszusát az Európai Judo Szövetség (EJU), amelynek tagsága dr. Tóth Lászlót választotta az EJU elnökévé, ő lett a szervezet tizedik elnöke. A sportvezető 1999 decemberétől a Magyar Olimpiai Bizottság tagja.

Magyarország köztársasági elnöke, Novák Katalin hivatalában látta vendégül a FINA vizes világbajnokság alkalmából hazánkban tartózkodó Thomas Bachot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) első emberét.

Dr. Tran Duc Phant, a Vietnami Olimpiai Bizottság, valamint a vietnami sportigazgatás alelnökét, illetve vietnami diplomatákat fogadott Fábián László MOB-főtitkár és Bartha Csaba sportigazgató a szervezet székházában, június 17-én, pénteken.

Reza Salehi Amiri elnök vezetésével az Iráni Olimpiai Bizottság delegációja csütörtökön a MOB-székházba látogatott, ahol a felek Gyulay Zsolttal a további együttműködési lehetőségekről tárgyaltak.

A Magyar Olimpiai Bizottság új vezetése is szorosan együtt kíván működni a szervezet dr. Tállay András vezette orvosi bizottságával. Mint a testület június 15-ei ülésén az új főtitkár Fábián László hangsúlyozta: „a MOB, a magyar sport továbbra is számít az orvosbizottság iránymutatásaira”.

A Dél-Koreai Köztársaság magyarországi nagykövetét látta vendégül irodájában Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. A megbeszélés középpontjában a két ország ötkarikás szervezete sportügyi együttműködésének lehetősége szerepelt.

Többször megírtuk már, hogy a vívás a legsikeresebb olimpiai sportágunk. Férfi kardvívóink és párbajtőrözőink gyakorlatilag a kezdetek óta ott vannak a világ élvonalában. Ám nem csak ők termelték ki azt a szekérderéknyi érmet az elmúlt több, mint száz év alatt. Első női olimpiai pontszerzőnk, érmesünk és olimpiai bajnokunk a női tőrvívásból került ki. Hetvenötödik életévét betöltő Szolnoki Mária pedig méltó utóda lett a nagy elődöknek.

A 2022. június 18. és július 3. között zajló 19. FINA Vizes Világbajnokságon a fenntarthatósági szempontok is fontos szerepet játszanak.

A Magyar Olimpiai Akadémia az elmúlt héten is több meghívásnak tett eleget, a rendezvényeken az olimpiai családot képviselve.