
Magasabb szintre léphet a sporthagyományőrzés Magyarországon, miután több, ezzel foglalkozó szervezet Schmitt Pált, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagját kérte fel a tevékenység hazai koordinálására. A volt köztársasági elnök jelezte, szívesen vállalja a feladatot. A Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke a Magyar Olimpiai Akadémiára is számít.

A budapesti Akvárium Klubban június 8-án elindult a tokiói olimpiára készülő Magyar Olimpiai Csapat ruhaátadása. Az olimpiai sportruházatot és formaruhát kedden már átvette többek közt a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka is.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) lerántotta a leplet a menekültekből álló olimpiai csapatról, amely majd a 2021-es tokiói olimpián áll rajthoz.
Június 5-én, szombaton délelőtt és délután a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) Munkácsy Mihály utcai székházából irányítva rendezte meg a Magyar Olimpiai Akadémia és az MDSZ a Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia idei döntőit.

A Magyar Olimpiai Bizottság és a Pöttyös közösen indította útnak IGAZI BÜSZKESÉGEK címmel országos szurkolói programját. Az együttműködés célja, hogy megismertesse a nagyközönséggel a 2021-es tokiói olimpiára készülő magyar sportolókat, továbbá összekovácsolja a rajongótábort, bíztassa és támogassa a versenyzőket a felkészülés utolsó hónapjaiban.

Sárosi Laura indulhat a tokiói olimpia női egyes versenyszámában. 2-2 férfi és női triatlonistánk is kivívta az olimpiai részvétel jogát.

Június 4-én délután Tatán, az Almási úti temetőben vettek végső búcsút a május 18-án Kisbéren, életének 76. évében elhunyt Pethő Zsuzsannától, az 1976-os, montreali olimpián bronzérmes magyar kézilabda-válogatott kapusától.

Úszóink a váltók május 31-én zárult világranglistája alapján a férfi 4x200m gyorsúszóváltóban is indulhatnak az olimpián. Poznanban 9 arany-, 7 ezüst- és 2 bronzérmet szereztek sportolóink a kajak-kenu Európa-bajnokságon. A judós Csernoviczki Éva bebiztosította olimpiai részvételét a 48kg-os súlycsoportban a budapesti világbajnokságon. A debreceni 3x3-as kosárlabda olimpiai kvalifikációs tornán mindkét válogatottunk a második helyen végzett, így lemaradt az olimpiáról. Nagy üzem volt az atléták Continental Tour-sorozatában, több magyar egyéni rekorddal. Lazárult a triatlonisták olimpiai kvalifikációs sorozata, az utolsó megmérettetésen Dévay Márk végzett a legelőkelöbb helyen. Ökölvívóink közül már csak Pribojszki Kata reménykedhet további olimpiai kvótában. Nem növekedett a sportlövők olimpiai csapatának létszáma az eszéki Eb-n. Balogh Mátyás lemaradt az Eb-n az olimpiai kvótáról. Evezésben ezüstérmes a női négypár egység a világkupafutamon. Négy érem a kairói női tornász világkupán. Összefoglalónk következik.
Június 4-én bocsátotta ki a Magyar Nemzeti Bank „XXXII. Nyári Olimpiai és XVI. Nyári Paralimpiai Játékok” megnevezéssel 10 000 forintos címletű ezüst és 2000 forintos színesfém emlékérmét, valamint ugyan ezen a napon debütált a Magyar Posta sorszámozott alkalmi bélyegblokja is, ami szintén a nyári játékokat

50 nappal az olimpia nyitóünnepsége előtt az olimpiai csapat 134 kvótás helyet számlál (ebből 7 fő tartalék). A kvalifikációs versenyek több sportágban még tartanak. De vajon kik lehetnek ott az olimpián, mekkora magyar csapattal lehet számolni majd a játékokon?