
A tokiói játékok előtti utolsó ülését tartotta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Koordinációs Bizottsága. John Coates, a bizottság elnöke kiemelte, a nyitóünnepség előtt 65 nappal az olimpiai falu lakóinak 75%-a már be van oltva, amely számadat jóval 80% felett alakul majd a játékok idejére.

Alakuló ülést tartott dr. Bukta Zsuzsanna vezetésével a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA). „Az olimpiai akadémia a jövőt jelenti” – jelentette ki az eseményen Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.
Születésnapja után négy nappal, május 18-án, életének 76. esztendejében elhunyt Pethő Zsuzsanna – tájékoztatta a család a Magyar Olimpiai Bizottságot. Az egykori sikeres kézilabdázó tagja volt a Montreálban bronzérmet nyert magyar női válogatottnak, kapus volt.

Dr. Bodnár András vezetésével, dr. Szabó Tünde és Kulcsár Krisztián részvételével megtartotta alakuló ülését május 17-én a MOB Mező Ferenc Sportbizottsága. A testület tárgyalta az ügyrendet, illetve támogatásokról is döntött.

Dr. Tállay András ortopéd sebész, sportorvos, a Magyar Olimpiai Bizottság Orvosi Bizottságának elnöke, a tokiói Magyar Olimpiai Csapat vezető orvosa sikeresen elvégezte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kétéves sportorvosi posztgraduális képzését. A részvételt a MOB közreműködésével a NOB Olympic Solidarity alapja támogatta.

A szegedi kajak-kenu világkupán eldőlt, hogy a Balla, Takács duó képviselheti hazánkat a C2 500m-es távon az olimpián. Gulyás Michelle harmadik lett az öttusa világkupa-fináléban. Két szakaszon keresztül Valter Attila viselhette a rózsaszín trikót a Giro d' Italia kerékpáros körverseny. A vitorlázó Berecz Zsombor negyedik lett a finn dingi Gold Cup-on. A budapesti vizes Eb-n az első héten egy ezüst- és két bronzérmet szereztek sportolóink. A női röplabda-válogatott kijutott az Eb-re. A gyaloglók csapat Európa-bajnokságán elmaradtak atlétáink az olimpiai szinttől. Evezésben nem szereztek újabb olimpiai indulást sportolóink. Hétvégi összefoglalónk következik.

Dr. Neszmélyi Emil személyében új magyar bírája van a lausanne-i székhelyű Nemzetközi Sport Választott Bíróságnak (CAS). A jogi szakember több ciklus óta tagja a Magyar Olimpiai Bizottság Jogi Bizottságának is.

Az év első nemzetközi szabadtéri atlétikai versenyén – az olaszországi Savonában – Kozák Luca az olimpiai kvalifikációs szinten belüli idővel ért célba 100 méteres gátfutásban, ezzel feliratkozott az olimpián – minden bizonnyal – induló magyar atléták névsorára.

Történelmet írt Schmid Julia a kajak szlalom sportágban, mivel olimpiai kvótát kapott a C1 versenyszámban. Magyar sportoló még soha nem szerepelt ebben a szakágban az olimpián.

A szegedi Maty-éri pályán rendezték az európai olimpiai kvalifikációs kajak-kenu versenyt, amelyen a két magyar férfi duó, a kenus Adolf Balázs, Fejes Dániel és a kajakos Béke Kornél, Varga Ádám egység kvótát szerzett a nemzetnek a tokiói olimpiára.