A Magyar Olimpiai Bizottság versenysport-stratégiája mellett a tokiói olimpia és az őszre tervezett sportolói fórum is kiemelt témaként szerepelt a MOB Sportolói Bizottságának május 13-ai ülésén. A eseményen – amelyen részt vett Kulcsár Krisztián MOB-elnök és Vékássy Bálint főtitkár is – Sinkó Andrea bizottságvezető hangsúlyozta, hogy még mindíg kiemelt cél a sportági szakszövetségeket arra ösztönözni, hogy saját kereteiken belül alakítsák meg a sportolói bizottságukat.

Csütörtökön ünnepli 60. születésnapját az 1981-es esztendő női kajakozója és egyben sportolója, az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világajnok Rakusz Éva. Isten éltesse!

Nyíregyházán, a polgármesteri hivatal dísztermében tartotta májusi ülését a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége, amely elfogadta többek közt az új alapszabály tervezetét, a szervezet költségvetését, a pekingi téli olimpiával kapcsolatos előrejelzést, az elnökség beszámolóját, a közelgő közgyűlés napirendjét és alternatív időpontját, valamint tárgyalák a versenysport-startégiát is. A résztvevőket házigazdaként köszöntötte dr. Kovács Ferenc polgármester és dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár.

Ma ünnepli 75. születésnapját a honi evezőssport legnagyobb sikerének egyik kulcsfigurája, az 1968-as mexikóvárosi olimpia ezüstnégyesének tagja, Melis Antal. Isten éltesse!
.Új.jpg)
A törökbálinti temetőben kedden délután végső búcsút vettek Igaly Diana olimpiai, világ- és Európa-bajnok koronglövőtől, a Magyar Sportlövők Szövetsége (MSSz) alelnökétől, a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi tagjától. Athén skeet-lövő bajnokát Szabó Tünde, Kulcsár Krisztián és Nagy György búcsúztatta; Bodrogi Gyula Vass Albert versét mondta el.

Alakuló ülést tartott május 10-én a MOB Hagyományőrző Bizottsága, mely egyik kiemelt céljaként tűzte ki a fiatalok bevonását az olimpiai mozgalom hagyományőrző munkájába. „Legyen trendi az olimpiai eszme a fiatalok körében is” – fogalmazott dr. Tahon Róbert bizottságvezető.

Nyolcvanöt éves korában pénteken elhunyt Gömöry Pál olimpikon vitorlázó. Az Európa-bajnoki ötödik helyezett vitorlázó repülő hollandi hajóosztályban a mexikói olimpián Izsák Szabolccsal versenyzett egy hajóban a Magyar Csapat tagjaként.
A hétvégén két kűzdősportágban, birkózásban Szőke Alex, taekwondóban Salim Omar szerzett kvótát a tokiói olimpiára. Pigniczki Fanni a harmadik világkupa-verseny után is a kvótát érő harmadik helyen áll az RG-világkupán. Judóban Grand Slam-viadalon végzett első helyen Ungvári Attila. Sárosi Laura Portugáliában nyert tollaslabdatornát. Szlalom kajakban az Európa-bajnokságon négy versenyző képviselte Magyarországot. Berecz Zsombor 3 futam után a harmadik helyen várja a folytatást a Gold Cup-viadalon. Pars Krisztián idei legjobb dobásával mutatkozott be a nemzetközi mezőnyben. Bóta Botond lemaradt a műugrókvótáról. A női röplabda-válogatott egy győzelemre van az Eb-részvételtől. Strandröplabdában nem lesz magyar résztvevő az olimpián.
Szófiában a kötöttfogásúak küzdelmeivel fejeződött be a birkózók olimpiai kvalifikációs sorozata. Szőke Alex az utolsó lehetőséget megragadva, meggyőző fölénnyel szerezte meg a kötöttfogású 97 kg-os súlycsoportban az olimpiai kvótát a nemzetnek.

A Szófiában zajló taekwondo európai kvalifikációs torna első versenynapján Salim Omar olimpiai kvótát szerzett az 58 kg-os súlycsoportban.