
Úgynevezett visszaosztott kvótát kapott Magyarország a tokiói olimpia női 200 méteres (C1) kenuversenyére – tájékoztatta a Magyar Olimpiai Bizottságot a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF).
A szombathelyi Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület – Horváth Vilmos szervezésében – fakultatív kiránduláson vett részt a Bakonyban, Ajka és környékén. A járványügyi előírások szigorú betartásával, családonként külön személygépkocsival vágott neki a 16 fős csapat az útnak. Az időjárás is kegyeibe fogadta a túrázókat, igazi tavaszias idő volt egész nap.

Az atlétikában hétről hétre a világ minden táján rendeznek versenyeket, amelyeken teljesíteni lehet az olimpiai indulás feltételeit. A nemzetközi szövetség (World Athletics) hetente közreadja, hogyan is áll a versengés az olimpiai részvételért. Honlapunkon két hónappal a kvalifikáció zárása előtt áttekintjük, hogyan állnak atlétáink a ranglistán.
Folytatódott a Magyar Olimpiai Bizottság Sportigazgatóságának sportszakmai látogatássorozata. Fábián László sportigazgató és csapata április végén a teniszezőkhöz látogatott el. A Nemzeti Edzésközpontban a küldöttséget Sütő Csilla, a Magyar Tenisz Szövetség főtitkára és Sávolt Attila szakmai igazgató fogadta.

A tatabányai Síkvölgyi temetőben elbúcsúztatták Kiss Antal olimpiai ezüstérmes atlétát. Életútját az olimpiai család nevében Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke méltatta.

Sportos családba született, civil életében a mai napig hasznosítja az öttusában megszerzett skilljeit. Bár trénerként nem áll távol tőle a sok beszéd, ám becenevét nem emiatt kapta. Hatvanéves lett a ’80-as évek legendás öttusatriójának Rizsája, Mizsér Attila.

Nem sokkal 70. születésnapja után, április 17-én, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Szabó Sándor kétszeres olimpikon úszó, edző.

Olimpia a Covid árnyékában címmel rendezett online konferenciát a Magyar Edzők Társasága (MET) április 27-én. A fórumon Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, a magyar szervezet tiszteletbeli elnöke és Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke adott tájékoztatást a tokiói olimpiával kapcsolatban.

A vilamourai vitorlás regattán eldőlt, hogy a Vadnai testvérek közül Benjamin indulhat a tokiói olimpián a laser hajóosztályban. A perui tollaslabdatornán Sárosi Laura az első, Krausz Gergely a harmadik helyen végzett, s ezzel pontjaikat gyarapítva nagy lépést tettek az olimpiai részvétel felé. A varsói birkózó Európa-bajnokságon a magyarok egy arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szereztek. Tornában, asztaliteniszben és vívásban lemaradtak a magyarok az újabb kvótaszerzésről. Hétvégi összefoglalónk következik.

Hosszan tartó súlyos betegség után, április 24-én reggel elhunyt Monspart Sarolta világbajnok tájfutó, a Magyar Olimpiai Bizottság korábban szabadidősportért felelős alelnöke. A Nemzet Sportolója sokat tett az olimpiai mozgalomért, haláláig tagja volt a MOB Nők a Sportban, majd Esélyegyenlőségi Bizottságának. A szabadidősport egyik legjelentősebb hazai népszerűsítője, a magyar amatőr futóélet egyik legnagyobb alakja 76 esztendős volt.